Most már hivatalosan is az lett a fő blogom. A különbség: míg a freeblogon szenvedtem egy kép, vagy videó beszúrásával, addig ott könnyedén megy mindez.
A blogom ugyan úgy működik majd tovább, csak képeket, videókat, gyors és általam fontosnak tartott rövid, vagy tartalmasan hosszú bejegyzéseket is olvashatsz.
Sajnálom, hogy a freeblogot itt kell hagynom, de technikailag nem korszerű. A tumbler viszont nagyon könnyen frissíthető.
xoxo Maxen
Ha körbenézek, már nem látok senkit. Üres ágak sorakoznak a fán, s én ott ülök egyedül. A távolban még tartja magát néhány levél.
Egykor a többiekhez hasonlóan zöldelltem. Ma már sokan hullottak le. Már nem adja azt, amit régen. Új igényeim vannak, a régi tartalmat akarom új köntösbe öltöztetni. Szeretnék újra zöldelni.
Egyre kevesebbet írok, s már nem a régi témákban, a melegségem kutatásában, hanem személyes élményeket osztok meg. Ez a blog anno azért indult, mert segített megértenem, ki vagyok. Közösséget kovácsolt a melegek között. Mi voltunk a levelek a fán. Megtöltöttük az ágakat. Utat mutattunk a melegeknek. Iránytű voltunk a káoszban. Egy apró fény a ködben.
Captain megfogalmazta azt, ami már érik bennem egy ideje. Hol ez a közösség?
Én még abba az időszakban kapcsolódtam be, amikor a meleg bloggerek virágkorukat élték. Aztán szép lassan lehulltak a levelek, s most itt áll egy üres fa. Alig van rajta egy-két levél. Nincs már virág, nincsenek rügyek. Csak száraz levelek a földön. Üresek. Fásultak. Száradtak.
Azt hiszem, ez lett a meleg bloggerek közösségéből.
Én még ott vagyok az ágakon, piros és sárga színekben érzem, hogy közeleg a hullás, amikor elengedem az ágat, amibe kapaszkodom. Nem akarom, hogy eljöjjön ez a perc, inkább újra gondolom az egészet.
Nem tudok hosszan és sokat írni. Nincs erőm hozzá. Ezért úgy döntöttem, folytatom ,de nem más blogszolgáltatónál, hanem a Tumblr-ön. Azért ott, mert friss és új élményeket akarok megosztani. Nem akarok a trendekhez alkalmazkodni, s egy fényképgyűjtőt létrehozni. Egy galériát szerkeszteni. Inkább szeretném a mindennapi érzelmeimet, gondolataimat, észrevételeimet és élményeimet megosztani. Röviden. Tartalmasan.
Két részre akarom osztani ezt a blogot. Egyrészt ott lesz a Tumblr, ahol röviden írok, videókat és nekem tetsző, netán általam, talán rólam készült képeket osztok meg. Talán már nem is a melegségen lesz a hangsúly, hanem rajtam. És ott lesz a twitter, azoknak, akik nem ismerőseim Facebookon, hogy mégis, ha netán ez a közösség lélegzik még, érezze, hogy élek.
Újra rügyezni szeretnék, virágot hozni, zöldellni. De ezt már nem tudok itt. Kisebb felületen, gyorsabban akarom.
Nem múlok el, csak átalakulok, mint eddig még soha. Folytatom, máshol, más célokkal és eszközökkel.
Maxen voltam, s Maxen leszek.
xoxo Maxen
Mindenkinek nagyon boldog új évet kívánok! Legyen 2012 sikeresebb, mint 2011 volt! :)
xoxo Maxen
Nem nagyon megy nekem ez a karácsonyfa állítás. Pupákkal a fővárosban állítottuk fel az igazi, szép nordmann fenyőnket. Egy spakli bánta, és egy kés is megsínylette, de legalább egyenesen áll! A dőlésszöge ugyan hagy kivetni valót maga után, de azt korrigálja a sarok, ahová beállítottuk.
Csütörtökön meg is ejtettük az ajándékozást. Részemről igazi meglepetés volt. Pupák viszont kitalálta, mit kap, de így is örült.
Itthon a faállítás nem volt zökkenőmentes. Egy igazi fával még csak el bánok, de mióta a szüleim átálltak a műfenyőre, nem díszítettem, mindig az öcsémé maradt ez a harci feladat. Meg is lett az eredménye: össze-vissza álló ágak, sefüle-sefarka díszítés. De legalább mindenkit megleptem ajándékkal, még a középső öcsémet is, akivel amúgy nem ajándékozzuk egymást!
4 nap vidéken. Unalom, csirkék és unalom. Nem rajongok vidékért. Nincs nyüzsgés - igazából semmi élet nincs, csak az éjszakai misén, azt viszont hanyagoltam.
Ellenben sokat beszélgettem nagyszüleimmel, dédnagymamámmal és a szüleimmel. A két öcsémmel viszont úgy ugrattuk egymást, hogy édesanyám már nem tudta, sírjon, vagy nevessen.
Lassan mind a két öcsém önállósodik, de főzni és mosni még egyik se tud magára. Inkább csak felnőnek. Különös ezt látni. A kisebbik öcsém már nagyobb nálam is. Hivatalosan is a középmezőnybe tartozom ezzel. És nem csak ők, de a ház is, mindig változtatnak valamin. Néha az az érzésem, hogy én már csak nagyon szívélyesen fogadott vendég vagyok. De ez érthető is, hisz berendezkedtem a fővárosban, ott élek.
Holnap utazom vissza. Addig még körbejárom a megyeszékhelyet. Megnézem, mi változott fél év alatt, hogy utoljára itt jártam - mi történt abban a 3 évben, mióta elköltöztem Budapestre. Hisz lassan 3 éve, hogy a fővároshoz kötnek a mindennapjaim. Ez az én önállóságomnak a kialakulása volt. Kis zöldfülüből nagy zöldfülű lettem. Egy részem komoly, kitartó és önálló, egy másik részem viszont örök kisfiú.
Szeretem az életemet, hisz tudatosan formálom! Szeretem a karácsonyt! Ekkor minden olyan lágy, meleg, kellemes, boldog és mosolygós!
Boldog karácsonyt mindenkinek! Élvezzétek ki minden percét, hisz egy évet kell rá várni! =)
xoxo Maxen
Az előző bejegyzésemmel feltéptem néhány - általam szélsőségesnek tartott - gondolatot, és nem várt reakciót, vagy inkább indulatot váltottam ki a melegek egy részéből.
Boldog vagyok úgy, hogy egyenlő vagyok minden emberrel, hogy nincsenek plusz jogaim. Van életem, barátom. Együtt élek vele. Jelen pillanatban sem előnyét sem hátrányát nem tapasztalom annak, hogy meleg vagyok. Kapok orvosi ellátást, van munkám, tanulhatok, ha akarok. Sőt, a társadalom megbecsült tagja vagyok. És nem hazudok senkinek, csak épp nem mondom el mindenkinek az újságárus nénitől kezdve a főnökömig senkinek. Egyetlen dolog miatt: mert semmi köze hozzá! Attól nem lesz több a fizetésem, nem lesz 10 oldallal több az újságomban. Nem változik meg az életem, ha nem tudják.
Ellenben igen, ha megtudják, lehet, hogy hátrányok érnek. Hogy majd nem kedvelnek. De ez az ő döntésük lesz, ahogy az enyém az volt, hogy felvállaltam. Nem kényszeríthetem rájuk, hogy kedveljenek, csak mert egy törvény kimondja. Joguk van utálniuk, ha nekem jogom van hangoztatni a homoszexualitásomat. Minden az egyén döntése.
Had éljem már az életemet méltósággal, tartással és nyugalomban! Aki viszont igényli a folytonos konfrontációt az ne Magyarországon verje a földbe a fenekét, ahol a rendőrség 5 kordont húz egy nyugalmas és gyáva felvonulás köré és 8 km-t kerültet velük, csak hogy egy karcolás se essen rajtuk! Nem én vagyok a gyáva, hanem azok, akik felvállalják a melegségüket, mert úgy néznek ki, mett úgy viselkednek, s közben a fél szemük ott csüng a környezetet pásztázva, hogy vannak-e rendőrök, akik majd megvédik, ha repül a tégla. 40-50 éve a travik kivonultak és összecsaptak a rendőrökkel, a szélsőségesekkel, mert igazi férfiak voltak, és igazi jogokért harcoltak. Ma már csak a mázt akarjuk felkenni a tortára, ami olyan édes, hogy hányni kell tőle.
És Magyarországon a jelenlegi társadalom ellenségképet lát mindenkiben. Sajnálom, hogy ezt kell mondani, de racionális érv: aki a szocializmusban szocializálódott, az sokkal inkább intoleráns és ellenséges. Nekem pedig nincs szükségem erre. Nem akarok belefolyni a melegségembe. Elég volt saját magamnak elfogadnom huszonkét-három évesen, miért kelljen még elfogadtatnom mással is?
Nem kell tennünk minden áron valamit, csak azért, hogy elmondhassuk, hogy tettünk valamit. Néha elég csak egyszerűen élni az életünket.
Ha valaki ezt képtelen tiszteletben tartani, gyávának és a melegek árulójának tart, hát tegye. Annak csak azt tudom mondani, hogy pontosan ugyan olyan, mint azok, akik ellen harcol.
Tudom, azt írtam, többé már nem írok ide, de máshogy döntöttem. Olvastam egy cikket, amiben Milán melegekről, kirekesztésről és elfogadásról beszél, és közben folyton az járt a fejemben, hogy miért?
Miért kell erről beszélni folyton? Miért kell kiállni a nyilvánosság elé és azt mondani, Milán vagyok, a meleg? Azért, mert akkor majd elfogadnak, mert azt gondoljuk mi melegek, ha sokat beszélünk róla, az emberek véleménye megváltozik, hogy akkor majd elfogadnak?
Egyáltalán, milyen elfogadásra van szükségünk? Megfogalmazta bárki is hogy mi az, ami kell neki, a szentháromságot leszámítva: házasság - örökbefogadás - kézen fogva sétálás. A melegek aktivisták, a szélsőségesek és a politika mindig megütközik ezeken a dolgokon, hogy kellenek-e, avagy sem, de figyel valaki a társadalomra, amiben a melegek is élnek? Megkérdezte egyszer is bárki, hogy tényleg kellenek ezek? Hogyan értelmezzék az emberek a házasságot két férfi esetében, ha az évezredek óta férfi és nő életre szóló kapcsolatát jelenti? Egyáltalán, két ember szerelmét és összetartozását ez határozza meg?
Kikiáltjuk magunkból a melegségünket, pedig érdekel bárkit is? Tartozik ez bárkire is? Az embereknek vannak titkai, olyan titkai, amit elég, ha csak a szűk környezete, a családja, barátai ismernek. Miért kell mindenkinek tudnia mindezt?
Lassan azt gondolom, ez tesz minket meleggé. Versengünk, hogy kiről tudják többen! Ha egy magyar meleg fel akarja vállalni, s azt gondolja, ezzel segíti a sorstársait, azt minél hangosabban kell megtennie, hogy minél több emberhez eljusson az üzenet. Az az üzenet, ami semmi más jelentést nem hordoz azon kívül, hogy itt vagyok, lássatok, mert meleg vagyok!
És az emberek látnak, mert meleg vagyok. De ezek az emberek nem tudják mit akarok. Csak azt látják, hogy még egy, és még egy és már mindenhonnan a homoszexualitás árad, s közben ott ülnek a falujukban, a városukban, a buszokon, az iskolapadban, s nem látnak mást, csak azt, hogy néhány elérhetetlen ember azt mondja, meleg. De nem beszél senki meleggel, csak ülnek az ingerszegény környezetben, steril, de gondokkal teli világukban, s azt mondják, utálom őt, mert hosszú a haja, utálom azt is, mert van kocsija, de legjobban őt utálom, mert egy buzi!
Ellenségkép kell az identitás meghatározásához, hogy tudjam, ki vagyok, ahhoz kell valaki, akivel szemben, meghatározom magam, s kell egy csoport, akivel azonosulok. Amióta Budapesten élek, átalakult az életem, sokkal több meleg vesz körül, szinte csak meleg barátaim vannak. És valahol ez jellemez minden meleget. Keressük azoknak a társaságát, akik hozzánk hasonlók, akikkel értékközösséget alkothatunk.
Miért akarjuk lebontani a bástyákat, ha nem is tudjuk hogyan kell, s közben mi magunk is falakat építünk? Erre jó példa a melegfelvonulás: tűzön és vízen keresztül vinni, hogy legyen; hangoztatjuk, hogy az elfogadás, a nyitottság és az összetartozás fesztiválja, s közben 3 utcányi kordont vonunk magunk köré, amit vidéki rendőrök védenek meg, s ha kell, alternatív útvonalra terelik a menetet. Ha harcról beszélünk, miért kell ilyen erős védelem? E mögül nem lehet támadni, még a hangunkat se hallják! Ez inkább a melegfelvonulás eszméjének a kigúnyolása.
Miért van szükségünk egyáltalán elfogadásra? Nyilván erre az tud válaszolni, akit ért már hátrány, ért már ennek hiányában kellemetlenség, megaláztatás. De akkor miért nem ők állnak ki, s mondják el, hogy Piroska vagyok, leszbikus és emiatt elbocsátottak! Péter vagyok, homoszexuális és emiatt megvertek!
Hol vannak ezek a melegek? Ők miért nem álltak ki Pozsonyban? Hitelesebbek lettek volna. Egy egyetemista, meleg aktivista, tevékenyen, intelligensen, magabiztosan nem kap empátiát, csak mert meleg. Igazából semmit se kap. Az elvtársai megveregetik a hátát, hogy ez az Milán, ügyes voltál. A melegellenesek élezik a kaszát a következő felvonulásra. Az átlagember pedig csak mérgelődik, hogy még egy buzi, aztán 1 napra rá már nem is emlékszik Milánra és a melegekre.
De közben pedig ott vagyunk mi, azok a melegek, akik csak egy szűk réteg előtt, talán senki előtt se vállaljuk fel. Kínosan mosolygunk, ha a meghalljuk a buzi szót, netán gyorsan még jobban elmélyülünk a tevékenységünkben. S igazából mi vagyunk azok, akik feltehetjük a kérdést, hogy miért kell felvállalnunk mindenki előtt? Én is halkan feljajdulok, ha a meleg jogok terén visszalépés van, de nem tapasztalom a mindennapjaimban ezek meglétét, vagy hiányát. Pont azért nem, mert van, amit magánügynek tartok, s a melegség az, magánügy.
xoxo Maxen
Immár 2 éve jóban és rosszban együtt vagyunk!
xoxo Maxen
Na jó, igazából csak követtem az utasításokat és sikeresen visszaállítottam a régi bejegyzéseimet a régi kommentekkel, pedig az utolsó exportom valamikor július idusán volt.
Amikor először észrevettem, hogy egy augusztus 23-ai bejegyzésem virít a főoldalon, eléggé megrémültem, de örülök, hogy mindent sikerült vissza tölteni. Az utóbbi időben keveset írok, ritkán, s nem is megyek olyan mélyen a dolgok után, mint korábban. Viszont vannak ötleteim, hogy mikről írnék még. Továbbra is a személyes, a meleg és a köz irányát követném, kicsit kiemelve az egyéni vonalat.
A sablont is meggyúrom. A design nem változik, de időszerű a blogtársakat megdolgozni, ahogy az oldalsávval is elégedetlen vagyok. De mindent a maga idejében. Egyelőre sikerült visszavarázsolni a bejegyzéseket és a kommenteket.
Remélem a jövőben nem lesz ilyen Freeblog üzemzavar, mert az elmúlt majdnem 3 évben kitartó voltam a Freeblog mellett. Noha kétszer is volt egy nagy ugrásom, hogy én majd szerencsét próbálok máshol, mindig visszajöttem, legutóbb A legnagyobb Rivális nevet el is dobtam a rózsaszín bárányokért.
Engem ez a kis üzemzavar nem ábrándított ki. Továbbra is írok, továbbra is igyekszem reagálni a kommentekre. Továbbra is a Freeblogon.
xoxo Maxen
Estebán megkérte Germánót, hogy küldje el Gema-t! Bernardónak szüksége van Gemára, ezért felmondott Estebánnak, aki nem tekinti a húgának, mert fiatal, és erről Gemá is meggyőződik az orránál fogva!
Gemá nem regisztrál a munkanélküli hivatalba, mert megrémíti szenyórá Brendá!
Eközben Gusztáv aggasztódik, de nem tudja leplezni bosszankodását, de Eszperánzá tudja, hogy a vájjá enkátáda klubban pénzmosás folyik, Bejjá meg a lánya Gusztávónak, aki nem is tudja, de azt már igen, hogy a vájjá entádátá egy klub. és ő majd jól kinyomozza, hogy Gemá haragszik-e a csőrét piszkáló Bernárdóhoz! De aztán hirtelen minden fekete-fehér!
Gemá meg egy számító ribanc!!!!
xoxo Maxen
Hiszem, hogy az egyén létszükségleteit egymaga képtelen kielégíteni. Hiszem továbbá, hogy ez az egyén, mivel egyedül képtelen működni, közösségi lény.
És végül hiszem, hogy ez az egyén, aki igényli a közösséget, mint létezését igazoló és fenntartó formát, nélkülözhetetlenül megkövetel egy személyt vagy csoportot, aki az ő és közössége igényeit minél hatékonyabban meg tudja teremteni a közösség összetartásával és vezetésével.
Vagyis, ha vesszük az egyént, a közösséget és a vezetőt, azt látjuk, hogy a Facebookon tökéletesen jelen van e 3 dologból 2 - az egyén és a közösség.
A Facebook szerintem nem újdonság a célok és eszközök tekintetében. Régen is voltak csoport-összetartó közösségek, csak internet nem. Az emberek a Facebookon megosztanak titkokat, örömöt, bánatot, szépet és csúnyát, vagyis mindent, amit csak emberként ki lehet fejezni. Ha igaz az, hogy a közösség részesei vagyunk, pont ez az egyik dolog, ami miatt szükségünk van a közöss
égre, hogy kifejezzük érzelmeinket, másokból, vagy épp önmagunkból reakciót és érzelmeket váltsunk ki.És ha ezekkel valaki visszaél? Hát akkor nem tud visszaélni milliónyi dologgal a szomszéd, a buszsofőr, a kocsmáros, a közösség, a közösség vezetője? Attól félünk, hogy fegyvert adunk egy nálunk erősebb kezébe? És mitől félünk, hogy a közösség majd kitaszít? Ha ez így van, akkor nem kell ehhez Facebook, elég csak emberek között sétálnunk, ha pedig nem sétálunk emberek között, már rég ki vagyunk taszítva.
Jelenleg a legrosszabb, amitől félhetünk, hogy a Facebook a rólunk gyűjtött adatokat eladja reklámcélokra - mint statisztika. Esetleg kiadja a közösség vezetőinek, ha valamiért a rendszer ellenségei leszünk, törvényt szegünk, vagy vétünk a közösségi morál ellen. Ebben az esetben egy emailszolgáltatót veszélyesebbnek tartok, sőt, a közösségemet és az engem közvetlenül körülvevő embereket még jobban.
Nem az embereket féltem a Facebooktól, hanem a Facebookot féltem az emberektől. A közösség sokkal rosszabb dolgokra képes az egyénnel, ha neki nem tetsző dolgot tapasztal. A Facebook csak egy eszköz.
xoxo Maxen
Mikor meleg helyre megyek szórakozni, mindig feszült vagyok. A lépcsőn lemenni olyan, mint alámerülni egy másik világba. Ahogy lépek lefelé a lépcsőn, igyekszem elkerülni a tekinteteket. Lefelé szegem a tekintetemet. Az cipőm orrát nézem. Közben magabiztosan igyekszem kontrollálni a mozgásom.
Egyszerre vagyok prepotens és gyáva.
Lépek lefelé. Hosszúnak tűnik az út. Aztán, mikor lelépek, s a padlót érzem, felemelem a fejem, újra Maxen vagyok. Furcsa átmenet ez a hétköznapok ritmusa és a meleg miliő világának ragyogásában. Néhány órára mind barátok, szerelmesek, vetélytársak, ellenségek vagyunk. Mindenkinek köze van a másikhoz, nem úgy mint fent, mikor elfordítjuk tekintetünket az utcán. Egység vagyunk a mélyben.
Ahogy ott állok, a lépcső alján, már csak egy irány van. Felpillantok, de olyan messze van a felszín, így hát előre megyek. Töröm az utam. Igyekszem elhitetni magammal, hogy olyan vagyok, mint mindenki más, s közben olyan más vagyok, de itt lent pont az az egyetlen egy tulajdonság köt össze minket: mind melegek vagyunk.
Mindenki ugyan úgy néz, de itt már nem vagyok gyáva. Megállok a tekintetek előtt. Táncolok. Varázslatos. Mosolygok. Aztán megálljt mondok, mikor elém lépnek. Kizökkenek, amikor megérintenek.
Mi még mindig csak egy dologban egyezünk. Mi még mindig nem vagyunk barátok, mi még mindig nem szólhatunk egymáshoz. Meghátrálok, hátra lépek. Még mosolygok, de már máshogy. Ez már nem az önfeledt eufória. Ez már a sajnálkozás mosolya. A kérésé, hogy menj el. Egy pillanatra megállok. Elszégyellem magam. Mi mást szolgál a leszegett tekintet és a kackiás allűr, ha nem azt, hogy megszólíts? Hát azt. Pont azt. Hogy odajöjj. De amint ez megtörténik, elmúlik a varázs, megvolt az öröm és a gyász, s folytatódhat az éjszaka - egymagamban. Táncolok tovább, hogy újra megszólítsanak, s újra tegyek egy lépést hátra. Hát ilyen vagyok. Egyedül a tánctéren.
xoxo Maxen
Vasárnap voltam a tüntetésen. Azon, amelyiken szintén aktuálpolitizálták ezerkilencszázötvenhatot.
Kicsit szégyenlem magam emiatt, mármint azért, mert október 23-ából mindenki csak egy szabadnapot csinál, hogy kivonulhasson és tüntethessen az éppen regnálók ellen. De ez a nem tetszik a rendszer kicsit túlzás... A rendszer a demokrácia!
Vasárnap az Erzsébet híd pesti hídfőjénél voltam, a liberális baloldali értelmiség mozgalmán. Liberális baloldali értelmiség...nem hiszek bennük, ahogy nem hiszem, hogy az értelmiséget úgy kell Magyarországon érteni, ahogy más országokban értik.
Október 23-a alkalmából a baloldali liberálisok felszólaltak a rendszer ellen (ami az én értelmezésemben a demokrácia, az övékben a politikai elit). Felszólaltak, elmondták bánatukat, bajukat, nemtetszésüket hangosan tudatták.
Ami a baj volt, hogy nem hallottam válaszokat a problémákra. Megfogalmaztak mindent, amit egy "ellenzéki" csoportnak csak meg lehet, de nem mondták azt, hogy nekünk van megoldásunk!
Sajnálkozni, korholni és megjegyzést tenni én is tudok. Ki tudom fejezni a nemtetszésemet, de ha már ezt megteszem, legalább legyen alternatívám. Ha valaki azt mondja, nem tetszik neki a rendszer, mondjuk jobbat, vagy mondja azt, nem tetszik a rendszer, de nem tudok jobbat! Ekkor viszont ne az utcán mondja, hanem a megfelelő szerveknek, illetékeseknek juttassa el. Alakuljon ki végre az, ami Magyarországon nincs: életképes, működő civil szféra...és végre a 22 éve ugyan ott toporzékoló, ugyan azon a poros polcon regnáló politikai elit lássa be, legyen az baloldal vagy jobboldal: eljön mindenki életében az idő, amikor félre kell állni.
xoxo Maxen
Történt egyszer, valamikor a kora esti órákban, hogy állok a tükör előtt, gonosz mosollyal a képemen dörzsölöm a tenyeremet, ami közrefog egy gyantacsíkot.
Dörzsölés végeztével felemelem a gyantacsíkot és a bal kezemet, felhelyezem a megfelelő helyre. Rántás. Sikítás. Csalódottság.
A gyanta lejött, vitte magával a stiftet, amit nem tisztítottam le, de a szőr maradt. Ismétlés ugyan olyan eredménnyel a jobb karon is. Aztán Pupák be, combra rá a gyantacsík. Rántás. Sikítás. Konstatálás. Nincs szőr. Eredmény: nanem!
Kérem tisztelettel, még egyszer nem kínzom meg magam gyantával!
Szerintetek mi a jobb, a szőrös, vagy a csupasz?
xoxo Maxen
Steven Jobs meghalt. Béke poraira.
Én csupán azt nem értem, miért ölelkezik össze a világ és ordít fel egyként? Steve Jobs akár hogy is nézzük, nem volt több, mint egy üzletember, egy korszakalkotó, de nem ő maga alkotott maradandót, ő pusztán üzleti döntést hozott. Azt mondta, legyen ez, mert eladható, sok pénz lesz belőle és az emberek megveszik. Nem azért mert jó, mert ha a jó kell csak, akkor az emberek veszik a jól bevált Nokiát.
Azért veszik, mert modern, mert a jövőt sugallja, mert divatos...mert ha sok pénzt öltünk bele, jól megdobjuk majd sok pénzzel a marketinget is és majd még több pénz jön be belőle.
Szóval Steve Jobs nem világmegváltó dolgot hozott létre, pusztán döntött. Nehéz is lenne kemény egy évtized felemelkedésére azt mondani, hogy ez igen! majd ha az Apple tud maradandót alkotni 10 év múlva is, és nem tűnik el, mint a Nokia.
Ráadásul, az Apple szabadalmakat vásárolt fel, ezerszámra. Megölte az innovációt és létrehozott egy trendet, hogy vásárolj szabadalmat, lehetetlenítsd el a versenyt, öld meg az innovációt és a kutatást. Feltaláló? Volt 30 éve...ma már csak üzletember.
És az én problémám itt kezdődik, miért siratják meg az emberek Steve Jobsot? Nem is, inkább a kérdés az, őszinte ez a megsiratás?
Megsiratták Diana hercegnőt, mert ő volt a nép hercegnője, akivel az emberek azonosulni tudtak, mert ő volt a Királyság emberibb arca. Egy kedves mosoly egy merev tekinteten.
Aztán megsiratták Michael Jacksont is, mert ő volt a Pop Királya, aki milliókat szólított meg, vált példaképpé, s mert szár volt.
De akkor hová fér be Steve Jobs? Ő mutatott irányt, vagy mutatott emberséget a zord cég mögött? Szerintem Steve Jobs csak a mostanság divatos hullám egy áldozata lett. Ma már mindenki sztár, aki felteszi a nevetséges vagy tehetséges videóját youtubra, aki napi 30 posztot ír Twitterre, s ma már az is sztár, aki évente 4 alkalommal megjelenik a lapok címoldalán, mert egy multi vezetője, aki az emberek kezébe adta a Telefont.
Szeretem az iPhonet, van iPodom is...De nem siratom meg, mert egyszerűen nem tartanám őszintének. Azért mert van egy almás termékem, vagy egy eredeti windowsom, még nem állok ki a világ elé és bömbölöm el magam. Nekem kicsit másnak tűnik ez a "gyász": figyelj rám, mert én még élek, de nem lett belőlem sztár.
Nekem ez a gyász erőltetett, nem látok benne őszinteséget. Olyan, mint egy Apple termék: divatos. Ha másnak van, legyen nekem is, ha más gyászol, én is gyászolok.
Csak két példát tudok felhozni:
A Harcosok klubjában Edward Norton és Helena Boam Carter jártak terápiás csoportokba, ahol őszintének kellett lenniük, ők mégis hazudtak, mert figyelemre vágytak...és még ott se kapták meg.
A másik pedig egy pesti utca hajléktalanja. Szkeptikus vagyok vele, mert már csak ránéznem is elég, tudom, úgyse veszem be a meséjét a terhes feleségről a lerobbant kamionban az autópálya szélén...
Egyszerűen túl sok mindenkit siratnak az emberek, minden napra találnak valakit, találnak egy terápiás csoportot vagy egy mesét, hogy figyeljenek egymásra.
Ezért nem tartom a Steve Jobs halála körüli világmegváltó sikolyt igazi gyásznak, ezért tartom inkább egy hazug könnycseppnek.
xoxo Maxen
Ui: fontos ember távozott, aki talán őszintébb volt, mint az őt siratók.
A tegnap este kicsit érdekesre sikeredett. Alig ittam vodka-narancsot, mégis laza voltam. Nadrágtartóban mentem, amit mindenki meghúzott. Néha olyan erősen meghúzták és elengedték, hogy rendesen fájt. Mások rángatták, így sokszor le is vettem a vállamról.
A show alatt állt mellettm egy srác, aki szerint mi ismerjük egymást, szerintem nem. Ma viszont láttam róla egy videót, ahol Király L Norbertet parodizálja a második X-Faktor válogatásán. Van humorérzéke (feltéve, ha ez nem komoly).
Az este két izraelivel ismerkedtem meg, két Münchenben dolgozó magyarral. Egyikük meg is jegyezte, milyen jól táncolok...pedig csak össze vissza kalimpálok a tánctéren, s közben azt gondolom, hogy hú de szexi vagyok, valójában meg nem.
Az izraeliek is voltak Britney Spears koncerten. Az egyikük megkérdezte, hogy elmúltam-e 18, és az istennek se tudtam megértetni vele, hogy 25 vagyok, végül felfogta, hogy 24 vagyok.
Valaki úgy szájba végott, hogy a vér ízét éreztem a számban. A táskás csajokat még mindig utálom, de náluk jobban csak a dühös, pasis leszbikust.
Az alkoholmennyiségből pedig még mindig nem sikerült eltalálnom az optimális mennyiséget, hogy kicsit részeg is legyek meg a fejem se fájjon.
A tegnap estében volt valami nagyon jó. Mozogtam, sokat mosolyogtam. Az embereknek tetszettem. Magabiztosnak éreztem magam. Meleg szórakozóhelyen mindig bennem van egy kis félelem. Amikor Bécsben voltunk, még a kezem is remegett, amikor lementünk az ottani szórakozóhelyre. nem tudom, miért van ez, de feszült leszek, ha sok meleg közé megyek. Tegnap pedig egyszerre voltam felszabadult és zavart. Utóbbi főleg akkor, amikor a pultoknál vagyunk, vagy a mosdóknál. Amikor a melegek végigmérik a másikat, ki a vetélytárs és ki a préda. Ezt kicsit gonosznak tartom. Ismerkedésre vannak más helyek, az Alteregó nekem továbbra is a bulit, a szórakozást, a kikapcsolódást és a barátkozást, haverkodást jelenti, ahol tudok külföldiekkel is hellosziahogyvagy szinten beszélni, kerülve a magasröptű beszélgetéseket.
Buliban nem jó bölcsészkedni, de jó táncolni :)
xoxo Maxen
Furcsa, hogy nem járok koncertre, nem is szeretem a koncerteket, nem is vágyom rájuk, de amikor a Britney Koncertre kaptunk jegyeket, elmentünk, s azt kell mondjam: megváltozott a véleményem!
Az indexen azt írták, Britneyt felvállalni egyet jelent a szabadsággal! Azt hiszem, egyet kell értenem. Amikor elindultunk, szándékosan nem "buzisan" mentem. Egyszerű fekete kapucnis pulcsi, sötét póló és kék farmer. Arra számítottam, anyukakísérte 11-12 éves kislányok között fogok majd átbambulni. Ehhez képest, többségében tinédzserek, fiatalok és srácok is voltak!
Még sose voltam a Budapest Arénában. Belülről nem egy nagy szám...talán, még a hangzása se az, de ehhez nem értek. Nekem voltak fenntartásaim, hogy az akusztika vitatható. Meglepő volt, hogy csak egy DJ és egy Destinee&Paris "előzenekar" volt. Számítottam 3-4 csapatra. A színpad előtt hatalmas tömeg volt. Sötétség. A tömegben pedig mindenhol kijelzők világítottak "Mint mindenszentekkor a temető".
Nem tudok átsiklani az embereken, akik ott voltak. A büfénél 2db 17-8 éves leányforma állt előttünk. Konszolidált, átlagosan szép szomszéd-csaj külsővel, akik megbotránkoztak, meglepődtek, fennakadtak a szerintem is túlzás vietnami melegeken. Enyhén voltak feminimek, de Istenem! Mi ez a balkanizmus?
Ez az egy nem tetszett! Egy Britney Spears koncertre fiatalok mennek, akik a nyugati popkultúra iránt érdeklődnek, mit kell meglepődni pár melegen? Akik amúgy se megbotránkoztatóak voltak, inkább gázak...
A koncert maga nagyon jó volt. Látványos és merész! Viszont hiányzott Britney. Kaptunk helyette egy illegő-billegő, kiégett nőt, aki unja az egészet. Bele fért volna kicsit több tánc és kevesebb playback. Züllött korszaka előtt is kapott emiatt keményen, s az utóbbi néhány év, a gyerekpottyantgatás is meglátszott rajta...legalábbis ahonnan mi néztük. A táncosok viszont kitettek magukért. A zene, a tánc és a látványelemek vitték a hátukon a showt, Britney pedig adta hozzá az arcát. Többet nem.
Az Aréna közepén voltunk, de 10 perc után szakadár módon előre törtünk 2 szektort. Néha csak néztem, hogy milyen látványos, máskor pedig, az átöltözés idejét kitöltő videón csak "unatkoztam".
Aztán jött a vég. Mindenki forgolódott, és kerek szemmel kérdezte, hogy The End???
Hosszú percek teltek és múltak, már sikongattak, lábakkal dörömböltek (én is, mint állat). Aztán jött Britney. Tüzijáték, utolsó nagy mindentbele tánc, playback és görögtűz, angyalszárnyak.
Fantasztikus volt! Én, aki sose voltam koncertrajongó, sose voltam Britney rajongó és az ilyen dolgokat nem is élvezem...tényleg beleláttam a melegség szépségét, a csillogást és a lángolást. Azt az egyet viszont nagyon sajnálom, hogy nem vittem kamerát, szívesen megörökítettem volna...aztán youtube ;)
xoxo Maxen
Nem értem! Volt a zolivagyok blog, ami most ért véget, most, amikor éppen rájöttem arra, zoli talán nem is meleg. Beleolvastam 1-2 bejegyzésébe, s rögtön utána összezavarodtam!
Zoli akkor most
1) meleg, aki nem szexel nőkkel,
2) Zoli meleg, aki szexel nőkkel,
3) Zoli heteró nő,
4) Zoli leszbikus nő,
5) Zoli heteró,
6) Zoli nem is létezik?
Na most akkor ki is Zoli?
xoxo Maxen
Találkoztam a napokban a munkahelyemen egy emberrel, aki nagyon furcsa. Olyan, aki önszántából zárkózik el, de mások ki is rekesztik. Mintha ez a két dolog egymástól függetlenül alakult volna ki benne, de mégis szervesen kapcsolódnak egymáshoz.
Látom benne az igyekezetet, ami hasznára is válna, ha ez az igyekezet párosulna mosollyal. De mosoly nélkül az igyekezete inkább embertelen kapkodásnak tűnik. Hiányzik a pajkosság, a saját hibáján történő nevetés. Helyette inkább a szégyenkezés és a menekülés. Nincs benne nyugodtság, csak negatív izgágaság.
Furcsa, de empátiát és kis szánalmat is érzek iránta. Miközben a háta mögött mindenki megmosolyogja és kineveti, bennem mégis kicsit szégyenkezést vált, hogy ha ezt csinálom. Tudom, hogy ez rossz, hogy soha se fogok vele beszélgetni, csak addig segítek neki, amíg a munkaköröm megköveteli, de mégis rossz érzés látni, hogy egy ember ki van rekesztve. És nem azért van kirekesztve, mert ápolatlan, mert cigány, vagy mert buta, hanem mert túl merev, túl görcsös...mert nem mosolyog...mert az a mosoly nem őszinte.
Sajnálom, hogy nem tudok neki segíteni.
xoxo Maxen
Nyüzsgő Andrássy az autómentes napon. Elhatározom, hogy görkorcsolyával meghódítom Budát. Neki indulok a nagyvilágnak, de utamat hatalmas tömeg torlaszolja el. Kíváncsian kutatom, a pet palack-hajó tetetjén táncoló lány előtt vajon kint van-e a tábla, hogy fogyatékos...vagy csak én nem értek ennyire a művészethez???
Nyújtózkodásomból SPF-be zökkent ki. Megállapítjuk, hogy nem tudjuk, vajon a tánc az most művészet, vagy retardált szellemi öncsonkítás. Végül elbúcsúzom bloggerkollégámtól és indulok elfoglalni Budát.
Nagy nehezen átverekedem magam a tömegen. Kicsit reménykedem, hogy vasárnap is ilyen autómentes nap lesz, ahol a gyalogosoké az egész út, a Lánchíddal.
A hídon araszolva jutunk előre. Ha épp sikerül megelőznöm egy 8 fős minden elemében túlsúlyos családot, akkor egy mindenbelekihaénnem sekutitty állja az utamat. A rakparton in hullámzik a tömeg jobbra-balra, be elém.
Nagyon gyorsan megyek. Néha el is gondolkodom, vajon visszafelé ez emelkedőt jelent majd? Buda meghódítása Lágymányositól Árpád hídig nem is olyan egyszerű. A déli híd felé az út borzasztó, kétszer is csak úgy vége van a járdának, én meg az úton vagyok kénytelen keresztül szabálytalankodni.
A visszaút viszont zökkenőmentes. A Margit-híd után viszont rémálom. Előbb egy galamb meggyalázott holttestét kerülöm ki, majd az oszlopot, ami hirtelen előttem terem. A második oszlopot viszont súrolom a lábammal...nem is értem az egész koncepciót, miért kell az 1m széles járda közepére lámpaoszlopokat tenni és miért kell kerítéssel és zöldségessávval elválasztani azt a rossz állapotú bicikliúttól?
A hév felüljárón viszont kipurcanok. Úgy döntök, hazamegyek, mert nem bírom, de amint elindulok, meggondolom magam...ilyen könnyel feladom??? Nagy levegőt veszek, mert vár az Árpád híd!
A hídnál konstatálom, hogy nemnormális vagyok! Bokazokniban görizni olyan, mint papucsban autótvezetni...vagy még rosszabb, mezítláb autót vezetni!!!
Felhízom a zoknit a lábamon, amíg csak tudom, de érzem, hogy kár volt, most a göri szorít és nyom...de már nem érdekel, indulok vissza a Szabadság híd felé, hogy onnan át Pestre, majd haza menjek.
Hihetetlen a biciklisek és a gyalogosok milyen kulturálatlanok! Következetesen ragaszkodom a biciklisávhoz, mert elég gyorsan megyek. A gyalogosok viszont rendre itt közlekednek, a biciklisek meg a gyalogosoknak kijelölt részen. Már kezdem azt gondolni, hogy a világ a feje tetejére állt, mikor elegánsan begödülök a hídhoz.
Még sose estem görivel - azt az egy esetet leszámítva, mikor az a nyomi gyalogos csak nézett ki a fejéből én meg oszlop-parkolóautó kombinációval találtam szembe magam.
Néha azt gondolom, az emberek önmaguk ellenségei. És ez alatt nem a 24,2km (Google maps által hitelesítve) távolságot és a fájós lábamat értem, hanem úgy a járókelőket, meg a bicikliseket.
Autóvezetőként, görkorisként és gyalogosként is mondhatom, két állatfajt utálok a legjobban: a pizzafutárt és a bicilkist.
Mert a biciklis hol az autók között közlekedik, hol a járdán, hogy a Margit "tóljukmáraztahülyebiciklitagyalogosokközött" hídon. A pizzafutár meg szintén, csak ő akkora sebességgel, hogy mindenkit letarol, aki nem elég gyors.
Egyszer szabálytalanságon kaptam egy pizzafutárt. Rendőr, vagy autó sehol. Meg is jegyeztem Pupáknak, hogy ha én szabálytalankodom, rögtön otterem a rendőrség, de ha egy ilyen öngyilkosmerénylő, akkor még a nyugdíjasok se kárognak. Majd átfutottunk az úton, és pont belerohantunk egy kikanyarodó rendőrautóba...igazoltattak is...
Szóval a görkorit félmaratonom konklúziója az, hogy ismétlést, ismétlést, ismétlést, a szabálytalankodó bikliseket, -gyalogosokat és -pizzafutárokat pedig továbbra is utálom :)
xoxo Maxen
