Vasárnap voltam a tüntetésen. Azon, amelyiken szintén aktuálpolitizálták ezerkilencszázötvenhatot.
Kicsit szégyenlem magam emiatt, mármint azért, mert október 23-ából mindenki csak egy szabadnapot csinál, hogy kivonulhasson és tüntethessen az éppen regnálók ellen. De ez a nem tetszik a rendszer kicsit túlzás... A rendszer a demokrácia!
Vasárnap az Erzsébet híd pesti hídfőjénél voltam, a liberális baloldali értelmiség mozgalmán. Liberális baloldali értelmiség...nem hiszek bennük, ahogy nem hiszem, hogy az értelmiséget úgy kell Magyarországon érteni, ahogy más országokban értik.
Október 23-a alkalmából a baloldali liberálisok felszólaltak a rendszer ellen (ami az én értelmezésemben a demokrácia, az övékben a politikai elit). Felszólaltak, elmondták bánatukat, bajukat, nemtetszésüket hangosan tudatták.
Ami a baj volt, hogy nem hallottam válaszokat a problémákra. Megfogalmaztak mindent, amit egy "ellenzéki" csoportnak csak meg lehet, de nem mondták azt, hogy nekünk van megoldásunk!
Sajnálkozni, korholni és megjegyzést tenni én is tudok. Ki tudom fejezni a nemtetszésemet, de ha már ezt megteszem, legalább legyen alternatívám. Ha valaki azt mondja, nem tetszik neki a rendszer, mondjuk jobbat, vagy mondja azt, nem tetszik a rendszer, de nem tudok jobbat! Ekkor viszont ne az utcán mondja, hanem a megfelelő szerveknek, illetékeseknek juttassa el. Alakuljon ki végre az, ami Magyarországon nincs: életképes, működő civil szféra...és végre a 22 éve ugyan ott toporzékoló, ugyan azon a poros polcon regnáló politikai elit lássa be, legyen az baloldal vagy jobboldal: eljön mindenki életében az idő, amikor félre kell állni.
xoxo Maxen
)
B verzió: megoldásnak felajánlják azt, hogy kerüljenek ők hatalomra.
Hm...büszke vagyok rád! Mert te nem voltál lusta kimenni:-)
De a gondolataidat nem értem: milyen megoldást vársz? Kukaborogatást, autógyújtogatást, randalírozást? Erőszakos rendszer-megdöntést? Az a másik oldal műfaja...
Nekünk marad a következő választás 2014-ben. Ha marad...mert a kereteit épp most lehetetlenítik el.
Mindemellett nem a demokrácia - mint rendszer - nem tetszik nekik, nekünk, hanem a demokrácia korlátozására, felszámolására irényuló rezsim - mint rendszer - nem tetszik.
Amúgy nekem van megoldásom:-)
„Mikor a nácik elvitték a kommunistákat, csendben maradtam, hisz nem voltam kommunista. Amikor a szakszervezeti tagokat vitték el, csendben maradtam, hisz nem voltam szakszervezeti tag. Amikor a szocialistákat lecsukták, csendben maradtam, hisz nem voltam szocialista. Amikor a zsidókat bezárták, csendben maradtam, hisz nem voltam zsidó. Amikor engem vittek el, már nem maradt senki, aki tiltakozhatott volna." (Martin Niemöller 1892-1984)
Ne haragudj nem direkt volt - csak egyszer akartam. Megteszed, hogy törlöd a felesleget? ;)
@defalla: meg van szerkesztve, és egyet értek! :)
@IO: no igen, megoldás nulla, még csak iránymutatás se. Azt mondják: ezt ne! De ezen kívül mást nem, azt nem mondják, hogy akkor mit és hogyan. Viszont ezt minden oldal csinálja, amikor épp nincs hatalmon, amikor meg hatalmon van, ugyan azt csinálja, mint ami ellen tiltakozott...ha a "nemtetszik" venné magához a vezetést, ugyan ezt tenné, mert jobb folytatni, mint újat csinálni :\
@chris: nem kukaborogatásra gondolok, hanem arra, hogy a felszólalások között nem hallottam azt, hogy mit kellene csinálni, csak azt, mit ne csináljanak, vagy mit csinálnak rosszul.
Nem csak a rossz irány és a gyújtogatás van. Viszont senki se mondta ki, mi a helyes irány...vagyis amit ő helyes nek tart.
Ha én azt mondom, hogy nem tetszik az új alkotmány, akkor hozzáteszem, ezért nem tetszik, mert az előzővel se volt semmi gond. Mert arra is mindenki azt mondta, hogy toldozott-foltozott, de a világ egyik legjobbja, ombudsman, ÁSZ szempontjából, alkotmánybíróság, stb minden szabozott, de a világ egyik legjobbja, ombudsman, ÁSZ szempontjából, alkotmánybíróság, stb minden szabályozva van és a lehető legjobban. Miért nem ezt ültetik át ünnepélyesen egy egységbe?
És akkor ez még csak az alakotmány volt. nem vagyok okos ember, nem értek a gazdasághoz vagy a társadalmi problémákhoz. Látom, mi a hiba, megoldást nem tudok mindenre adni, de ez nem is az én dolgom, hanem azé a sok ezer szakemberé, akiknek ez munkája, vagy hivatása, miért nem kérdezik meg őket? Aztán ha megkérdezték és kivonulnak elégtelenkedni, miért nem összegzik a kapott szakvéleményt. Egyáltalán volt az Erzsébet hídnál szakmai vélemény, civil szervezet (mármint tényleg civil szervezet és nem csak egy klikk ,akik önmagukat civileknek gúnyolják?)?
kedves, szakmai véleményt a népnek nagyon nehéz beadni...
egyébként vannak ellenjavaslatok, de azt a hatalmon levők mind lesöprik... pl. az alkotmányos példád az nagyon is élő javaslat volt, meg is csináltak egy tákolmányt ezek a szarháziak helyette... én pl. a következő kormány helyében egyszerűen ignorálnám, vagy népszavazással a kukába dobnám egy rakás most megalkotott/megalkotás alatt levő 2/3-os törvénnyel együtt, ha nem lenne 2/3-om... és ez legitim lenne...
nem meg is, hanem mégis
Az előző rendszer felkínálta nekem a megoldást. Nem ellenzékben, hanem a kormány mellől! Most minden megoldáskeresőnek szeretném ugyanazt jelezni... "El lehet menni Magyarországról! Itt lehet bennünket hagyni, kérem szépen! Tessék! Lehet menni!" Na ezt kaptam 8 évig, most végre én idézhetem a jó kívánságot!
Olvasom egy ideje a blogodat :) Belevágtam énis, egyenlőre az első bejegyzésnél tartok, szívesen veszek mindenféle hozzászólást :)
dermedtlelkek.blogspot.com/
"Melyik rendszer nem tetszik nekik? - töpreng Megyeri, majd egyéb megoldás híján arra jut, hogy a demokrácia, hiszen így hívják a rendszert, amiben élünk. Nos, kedves Dávid, én megértem, hogy a pártvonal szlogenjei már másnap borzasztó cikik, és jobb volna őket elfelejteni. Viszont elég nehéz arról megfeledkezni, hogy ez itt igenis egy új rendszer, a Nemzeti Együttműködés Rendszere, avagy NER, amely köztudomásúlag a fülkeforradalommal kezdődött, a Nemzeti Ügyek Kormányának felállásával és a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatával." - Tóta W. Árpád
Milyen megoldásokat szeretnél hallani? :) Azért mert a kisgyerek nem tud főzni, még meg tudja mondani, hogy nem ízlik neki a főzelék. Igen, vannak megoldások, sok is, lehet másként kezelni a hajléktalanokat, lehet máshogy bánni az egyetemistákkal, lehet máshogy nyugdíjrendszert építeni, lehet máshogy alkotmányt írni és akár lehet máshogy adóztatni is. Mindegyikre egy-egy külön tudománybokor szakosodott több tucat alternatívával, még szép, hogy nem mondták ki, hogy íyikre egy-egy külön tudománybokor szakosodott több tucat alternatívával, még szép, hogy nem mondták ki, hogy így vagy úgy kellene a dolgokat csinálni. Az már nem civil lenne, a pártok dolga, hogy programokat hirdessenek. :)
Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Általában nem szoktak megoldásokat előhozni, megtartják maguknak, nehogy valaki lenyúlja őket.