Tudom, azt írtam, többé már nem írok ide, de máshogy döntöttem. Olvastam egy cikket, amiben Milán melegekről, kirekesztésről és elfogadásról beszél, és közben folyton az járt a fejemben, hogy miért?

Miért kell erről beszélni folyton? Miért kell kiállni a nyilvánosság elé és azt mondani, Milán vagyok, a meleg? Azért, mert akkor majd elfogadnak, mert azt gondoljuk mi melegek, ha sokat beszélünk róla, az emberek véleménye megváltozik, hogy akkor majd elfogadnak?

Egyáltalán, milyen elfogadásra van szükségünk? Megfogalmazta bárki is hogy mi az, ami kell neki, a szentháromságot leszámítva: házasság - örökbefogadás - kézen fogva sétálás. A melegek aktivisták, a szélsőségesek és a politika mindig megütközik ezeken a dolgokon, hogy kellenek-e, avagy sem, de figyel valaki a társadalomra, amiben a melegek is élnek? Megkérdezte egyszer is bárki, hogy tényleg kellenek ezek? Hogyan értelmezzék az emberek a házasságot két férfi esetében, ha az évezredek óta férfi és nő életre szóló kapcsolatát jelenti? Egyáltalán, két ember szerelmét és összetartozását ez határozza meg?

Kikiáltjuk magunkból a melegségünket, pedig érdekel bárkit is? Tartozik ez bárkire is? Az embereknek vannak titkai, olyan titkai, amit elég, ha csak a szűk környezete, a családja, barátai ismernek. Miért kell mindenkinek tudnia mindezt?

Lassan azt gondolom, ez tesz minket meleggé. Versengünk, hogy kiről tudják többen! Ha egy magyar meleg fel akarja vállalni, s azt gondolja, ezzel segíti a sorstársait, azt minél hangosabban kell megtennie, hogy minél több emberhez eljusson az üzenet. Az az üzenet, ami semmi más jelentést nem hordoz azon kívül, hogy itt vagyok, lássatok, mert meleg vagyok!

És az emberek látnak, mert meleg vagyok. De ezek az emberek nem tudják mit akarok. Csak azt látják, hogy még egy, és még egy és már mindenhonnan a homoszexualitás árad, s közben ott ülnek a falujukban, a városukban, a buszokon, az iskolapadban, s nem látnak mást, csak azt, hogy néhány elérhetetlen ember azt mondja, meleg. De nem beszél senki meleggel, csak ülnek az ingerszegény környezetben, steril, de gondokkal teli világukban, s azt mondják, utálom őt, mert hosszú a haja, utálom azt is, mert van kocsija, de legjobban őt utálom, mert egy buzi!

Ellenségkép kell az identitás meghatározásához, hogy tudjam, ki vagyok, ahhoz kell valaki, akivel szemben, meghatározom magam, s kell egy csoport, akivel azonosulok. Amióta Budapesten élek, átalakult az életem, sokkal több meleg vesz körül, szinte csak meleg barátaim vannak. És valahol ez jellemez minden meleget. Keressük azoknak a társaságát, akik hozzánk hasonlók, akikkel értékközösséget alkothatunk.

Miért akarjuk lebontani a bástyákat, ha nem is tudjuk hogyan kell, s közben mi magunk is falakat építünk? Erre jó példa a melegfelvonulás: tűzön és vízen keresztül vinni, hogy legyen; hangoztatjuk, hogy az elfogadás, a nyitottság és az összetartozás fesztiválja, s közben 3 utcányi kordont vonunk magunk köré, amit vidéki rendőrök védenek meg, s ha kell, alternatív útvonalra terelik a menetet. Ha harcról beszélünk, miért kell ilyen erős védelem? E mögül nem lehet támadni, még a hangunkat se hallják! Ez inkább a melegfelvonulás eszméjének a kigúnyolása.

Miért van szükségünk egyáltalán elfogadásra? Nyilván erre az tud válaszolni, akit ért már hátrány, ért már ennek hiányában kellemetlenség, megaláztatás. De akkor miért nem ők állnak ki, s mondják el, hogy Piroska vagyok, leszbikus és emiatt elbocsátottak! Péter vagyok, homoszexuális és emiatt megvertek!

Hol vannak ezek a melegek? Ők miért nem álltak ki Pozsonyban? Hitelesebbek lettek volna. Egy egyetemista, meleg aktivista, tevékenyen, intelligensen, magabiztosan nem kap empátiát, csak mert meleg. Igazából semmit se kap. Az elvtársai megveregetik a hátát, hogy ez az Milán, ügyes voltál. A melegellenesek élezik a kaszát a következő felvonulásra. Az átlagember pedig csak mérgelődik, hogy még egy buzi, aztán 1 napra rá már nem is emlékszik Milánra és a melegekre.

De közben pedig ott vagyunk mi, azok a melegek, akik csak egy szűk réteg előtt, talán senki előtt se vállaljuk fel. Kínosan mosolygunk, ha a meghalljuk a buzi szót, netán gyorsan még jobban elmélyülünk a tevékenységünkben. S igazából mi vagyunk azok, akik feltehetjük a kérdést, hogy miért kell felvállalnunk mindenki előtt? Én is halkan feljajdulok, ha a meleg jogok terén visszalépés van, de nem tapasztalom a mindennapjaimban ezek meglétét, vagy hiányát. Pont azért nem, mert van, amit magánügynek tartok, s a melegség az, magánügy.

xoxo Maxen