Csak mert bejegyzései

Estebán megkérte Germánót, hogy küldje el Gema-t! Bernardónak szüksége van Gemára, ezért felmondott Estebánnak, aki nem tekinti a húgának, mert fiatal, és erről Gemá is meggyőződik az orránál fogva!
Gemá nem regisztrál a munkanélküli hivatalba, mert megrémíti szenyórá Brendá!
Eközben Gusztáv aggasztódik, de nem tudja leplezni bosszankodását, de Eszperánzá tudja, hogy a vájjá enkátáda klubban pénzmosás folyik, Bejjá meg a lánya Gusztávónak, aki nem is tudja, de azt már igen, hogy a vájjá entádátá egy klub. és ő majd jól kinyomozza, hogy Gemá haragszik-e a csőrét piszkáló Bernárdóhoz! De aztán hirtelen minden fekete-fehér!

Gemá meg egy számító ribanc!!!!

xoxo Maxen

Történt egyszer, valamikor a kora esti órákban, hogy állok a tükör előtt, gonosz mosollyal a képemen dörzsölöm a tenyeremet, ami közrefog egy gyantacsíkot.

Dörzsölés végeztével felemelem a gyantacsíkot és a bal kezemet, felhelyezem a megfelelő helyre. Rántás. Sikítás. Csalódottság.

A gyanta lejött, vitte magával a stiftet, amit nem tisztítottam le, de a szőr maradt. Ismétlés ugyan olyan eredménnyel a jobb karon is. Aztán Pupák be, combra rá a gyantacsík. Rántás. Sikítás. Konstatálás. Nincs szőr. Eredmény: nanem!

Kérem tisztelettel, még egyszer nem kínzom meg magam gyantával!

Szerintetek mi a jobb, a szőrös, vagy a csupasz?

xoxo Maxen

Steven Jobs meghalt. Béke poraira.

Én csupán azt nem értem, miért ölelkezik össze a világ és ordít fel egyként? Steve Jobs akár hogy is nézzük, nem volt több, mint egy üzletember, egy korszakalkotó, de nem ő maga alkotott maradandót, ő pusztán üzleti döntést hozott. Azt mondta, legyen ez, mert eladható, sok pénz lesz belőle és az emberek megveszik. Nem azért mert jó, mert ha a jó kell csak, akkor az emberek veszik a jól bevált Nokiát.

Azért veszik, mert modern, mert a jövőt sugallja, mert divatos...mert ha sok pénzt öltünk bele, jól megdobjuk majd sok pénzzel a marketinget is és majd még több pénz jön be belőle.

Szóval Steve Jobs nem világmegváltó dolgot hozott létre, pusztán döntött. Nehéz is lenne kemény egy évtized felemelkedésére azt mondani, hogy ez igen! majd ha az Apple tud maradandót alkotni 10 év múlva is, és nem tűnik el, mint a Nokia.

Ráadásul, az Apple szabadalmakat vásárolt fel, ezerszámra. Megölte az innovációt és létrehozott egy trendet, hogy vásárolj szabadalmat, lehetetlenítsd el a versenyt, öld meg az innovációt és a kutatást. Feltaláló? Volt 30 éve...ma már csak üzletember.

És az én problémám itt kezdődik, miért siratják meg az emberek Steve Jobsot? Nem is, inkább a kérdés az, őszinte ez a megsiratás?

Megsiratták Diana hercegnőt, mert ő volt a nép hercegnője, akivel az emberek azonosulni tudtak, mert ő volt a Királyság emberibb arca. Egy kedves mosoly egy merev tekinteten.

Aztán megsiratták Michael Jacksont is, mert ő volt a Pop Királya, aki milliókat szólított meg, vált példaképpé, s mert szár volt.

De akkor hová fér be Steve Jobs? Ő mutatott irányt, vagy mutatott emberséget a zord cég mögött? Szerintem Steve Jobs csak a mostanság divatos hullám egy áldozata lett. Ma már mindenki sztár, aki felteszi a nevetséges vagy tehetséges videóját youtubra, aki napi 30 posztot ír Twitterre, s ma már az is sztár, aki évente 4 alkalommal megjelenik a lapok címoldalán, mert egy multi vezetője, aki az emberek kezébe adta a Telefont.

Szeretem az iPhonet, van iPodom is...De nem siratom meg, mert egyszerűen nem tartanám őszintének. Azért mert van egy almás termékem, vagy egy eredeti windowsom, még nem állok ki a világ elé és bömbölöm el magam. Nekem kicsit másnak tűnik ez a "gyász": figyelj rám, mert én még élek, de nem lett belőlem sztár.

Nekem ez a gyász erőltetett, nem látok benne őszinteséget. Olyan, mint egy Apple termék: divatos. Ha másnak van, legyen nekem is, ha más gyászol, én is gyászolok.

Csak két példát tudok felhozni:

A Harcosok klubjában Edward Norton és Helena Boam Carter jártak terápiás csoportokba, ahol őszintének kellett lenniük, ők mégis hazudtak, mert figyelemre vágytak...és még ott se kapták meg.

A másik pedig egy pesti utca hajléktalanja. Szkeptikus vagyok vele, mert már csak ránéznem is elég, tudom, úgyse veszem be a meséjét a terhes feleségről a lerobbant kamionban az autópálya szélén...

Egyszerűen túl sok mindenkit siratnak az emberek, minden napra találnak valakit, találnak egy terápiás csoportot  vagy egy mesét, hogy figyeljenek egymásra.

Ezért nem tartom a Steve Jobs halála körüli világmegváltó sikolyt igazi gyásznak, ezért tartom inkább egy hazug könnycseppnek.

xoxo Maxen

Ui: fontos ember távozott, aki talán őszintébb volt, mint az őt siratók.

Találkoztam a napokban a munkahelyemen egy emberrel, aki nagyon furcsa. Olyan, aki önszántából zárkózik el, de mások ki is rekesztik. Mintha ez a két dolog egymástól függetlenül alakult volna ki benne, de mégis szervesen kapcsolódnak egymáshoz.

Látom benne az igyekezetet, ami hasznára is válna, ha ez az igyekezet párosulna mosollyal. De mosoly nélkül az igyekezete inkább embertelen kapkodásnak tűnik. Hiányzik a pajkosság, a saját hibáján történő nevetés. Helyette inkább a szégyenkezés és a menekülés. Nincs benne nyugodtság, csak negatív izgágaság.

Furcsa, de empátiát és kis szánalmat is érzek iránta. Miközben a háta mögött mindenki megmosolyogja és kineveti, bennem mégis kicsit szégyenkezést vált, hogy ha ezt csinálom. Tudom, hogy ez rossz, hogy soha se fogok vele beszélgetni, csak addig segítek neki, amíg a munkaköröm megköveteli, de mégis rossz érzés látni, hogy egy ember ki van rekesztve. És nem azért van kirekesztve, mert ápolatlan, mert cigány, vagy mert buta, hanem mert túl merev, túl görcsös...mert nem mosolyog...mert az a mosoly nem őszinte.

Sajnálom, hogy nem tudok neki segíteni.

xoxo Maxen

Nyüzsgő Andrássy az autómentes napon. Elhatározom, hogy görkorcsolyával meghódítom Budát. Neki indulok a nagyvilágnak, de utamat hatalmas tömeg torlaszolja el. Kíváncsian kutatom, a pet palack-hajó tetetjén táncoló lány előtt vajon kint van-e a tábla, hogy fogyatékos...vagy csak én nem értek ennyire a művészethez???

Nyújtózkodásomból SPF-be zökkent ki. Megállapítjuk, hogy nem tudjuk, vajon a tánc az most művészet, vagy retardált szellemi öncsonkítás. Végül elbúcsúzom bloggerkollégámtól és indulok elfoglalni Budát.

Nagy nehezen átverekedem magam a tömegen. Kicsit reménykedem, hogy vasárnap is ilyen autómentes nap lesz, ahol a gyalogosoké az egész út, a Lánchíddal.

A hídon araszolva jutunk előre. Ha épp sikerül megelőznöm egy 8 fős minden elemében túlsúlyos családot, akkor egy mindenbelekihaénnem sekutitty állja az utamat. A rakparton in hullámzik a tömeg jobbra-balra, be elém.

Nagyon gyorsan megyek. Néha el is gondolkodom, vajon visszafelé ez emelkedőt jelent majd? Buda meghódítása Lágymányositól Árpád hídig nem is olyan egyszerű. A déli híd felé az út borzasztó, kétszer is csak úgy vége van a járdának, én meg az úton vagyok kénytelen keresztül szabálytalankodni.

A visszaút viszont zökkenőmentes. A Margit-híd után viszont rémálom. Előbb egy galamb meggyalázott holttestét kerülöm ki, majd az oszlopot, ami hirtelen előttem terem. A második oszlopot viszont súrolom a lábammal...nem is értem az egész koncepciót, miért kell az 1m széles járda közepére lámpaoszlopokat tenni és miért kell kerítéssel és zöldségessávval elválasztani azt a rossz állapotú bicikliúttól?

A hév felüljárón viszont kipurcanok. Úgy döntök, hazamegyek, mert nem bírom, de amint elindulok, meggondolom magam...ilyen könnyel feladom??? Nagy levegőt veszek, mert vár az Árpád híd!

A hídnál konstatálom, hogy nemnormális vagyok! Bokazokniban görizni olyan, mint papucsban autótvezetni...vagy még rosszabb, mezítláb autót vezetni!!!

Felhízom a zoknit a lábamon, amíg csak tudom, de érzem, hogy kár volt, most a göri szorít és nyom...de már nem érdekel, indulok vissza a Szabadság híd felé, hogy onnan át Pestre, majd haza menjek.

Hihetetlen a biciklisek és a gyalogosok milyen kulturálatlanok! Következetesen ragaszkodom a biciklisávhoz, mert elég gyorsan megyek. A gyalogosok viszont rendre itt közlekednek, a biciklisek meg a gyalogosoknak kijelölt részen. Már kezdem azt gondolni, hogy a világ a feje tetejére állt, mikor elegánsan begödülök a hídhoz.

Még sose estem görivel - azt az egy esetet leszámítva, mikor az a nyomi gyalogos csak nézett ki a fejéből én meg oszlop-parkolóautó kombinációval találtam szembe magam.

Néha azt gondolom, az emberek önmaguk ellenségei. És ez alatt nem a 24,2km (Google maps által hitelesítve) távolságot és a fájós lábamat értem, hanem úgy a járókelőket, meg a bicikliseket.

Autóvezetőként, görkorisként és gyalogosként is mondhatom, két állatfajt utálok a legjobban: a pizzafutárt és a bicilkist.

Mert a biciklis hol az autók között közlekedik, hol a járdán, hogy a Margit "tóljukmáraztahülyebiciklitagyalogosokközött" hídon. A pizzafutár meg szintén, csak ő akkora sebességgel, hogy mindenkit letarol, aki nem elég gyors.

Egyszer szabálytalanságon kaptam egy pizzafutárt. Rendőr, vagy autó sehol. Meg is jegyeztem Pupáknak, hogy ha én szabálytalankodom, rögtön otterem a rendőrség, de ha egy ilyen öngyilkosmerénylő, akkor még a nyugdíjasok se kárognak. Majd átfutottunk az úton, és pont belerohantunk egy kikanyarodó rendőrautóba...igazoltattak is...

Szóval a görkorit félmaratonom konklúziója az, hogy ismétlést, ismétlést, ismétlést, a szabálytalankodó bikliseket, -gyalogosokat és -pizzafutárokat pedig továbbra is utálom :)

xoxo Maxen

Életem legnagyobb hibája volt, hogy egy ügyetlen, béna pártra szavaztam! Már bánom, hogy kapott tőlem x-et.

Amúgy se kiugró a fizetésem, olyan, amiből megélek, és tudok félre tenni, hogy majd azt is elköltöm, éppen ami kell majd...most majd új laptopot, telefont és elektromos borotvát kell vennem...csak 3 dolog, ami kezd meghalni, pedig telefonon kívül nem nagyon cserélgetnék semmit. S erre fel olvasom a 2012-es terveket. Ami szerint a bérem kb 8%-kal csökken majd, ami éppen 8%-kal több, mint kellene.

Nem tudom, ki hogy van vele, de én amikor egyetemre jártam, elképzeltem a kis jövőmet: kezdő egyetemistaként majd keveset keresek, aztán eltelik 1-2 év és a fizetésem több lesz, majd újabb 1-2 év és a fizetésem megint több lesz. Ez most úgy néz ki, hogy kezdő egyetemistaként minimálbért kerestem, majd annyit, amennyiből éppen csak kijöttem albérlet és havi kosztpénz kifizetése után, most pedig, amikor úgy érzem, beálltam egy olyan szintre, amikor hónapok alatt tudok félretenni, élni, utazni és komfortosabbá tenni az életemet, az egészet formatálni kell és újratervezni, mert a kormány kóklerek csoportjából áll és a gazdaság fellendítése egyet jelent az adóemeléssel, a nettó bérek közvetett csökkentésével. És ezzel párhuzamosan semmi fejlesztés, semmi innovatívitás, a cél a túlélés.

Ezért utálok Magyarországon élni, mert már 10 éve van nálunk gazdasági válság...sőt, talán a rendszerváltás óta nem is léptünk ki ebből a csóró kelet gúnyából.

Annyira nem látom a jövőmet egy ilyen légkörben. Így mit lehet tervezni? Hogy érezzem, hogy mindennapi munkámnak van kézzelfogható eredménye, ami nem a munkahelyem eredménye, hanem az enyém?

Eddig két dolgot láttam csak: megszorítás és faszamagyarok.

Erőszakos magyarság-tudaterősítés, mert lövésünk sincs, mi a faszt kezdjünk a gazdasággal? Bár, hogy is várhatnánk gazdasági fejlődést, ha sokan olyan szellemi szinten vannak, mint Schmitt Töltőtoll Pál?

Emlékszem 2001.09.11-ére. 15 évesen otthon voltam és rajzoltam a másnapi órámra. A tv szólt, s hirtelen Pálffy István vörös arcát mutatták. Az USA-ról szóltak a hírek: New York és a felhőkarcolók. Nem igazán figyeltem fel rá. Aztán a második és harmadik jelentkezés után már néztem. Kevés információ jutott el hozzám, de mégis körvonalazódtak előttem az események.

„Nem dicsőség a gyilkolás, nem büszkeség a rombolás.”

Ekkor kezdett kialakulni az Amerika-párti nézetem. Ami ekkor nehéz talajban vert gyökeret, mert az osztályomban mindenki USA-ellenes volt, én pedig ebben az osztályban töltöttem napi 10-12 órát.

Utána olvastam, mi is történt New Yorkban, s egyre inkább orientálódtam Amerika irányába.

Emlékszem, hogy másnap csoportmunkán, 5-en az osztályból megbeszéltük az előző napi eseményeket. Elgondolkodtam, mi is történt, miért történt. Átéreztem az ott történtek súlyát. Évről évre többet és többet foglalkoztatott a téma. Még a szakdolgozatomban is fejezetnyi helyet kapott a politikai légköre. Nous sommes tous Américains! - idéztem címként a Le Monde korabeli empatikus szavait. Aztán az évek alatt elültek bennem a dolgok. Tragédia helyett kialakult az EU vs USA nézetem, európai oldalt támogatva. Már a szakdolgozatom is ezt a kettős - támogat és tilt - vonalát követte.

Ma pedig, hogy 10 éve van annak, hogy ezek az órások összeroskadtak, meg-meg dobban a szívem, ha képet vagy cikket látok. Ennyi köt Amerikához és az ő tragédiájához. Egy apró dobbanás, gondolat, részvét. Már talán senkinek se jelent többet.

xoxo Maxen

Ülök a kis gépem előtt, amikor a Homár cikkére bukkanok.

Palatinuson is jelentkezik a válság...valahogy megdobják a fizetésüket az ott dolgozók. Feltörekvő szekrények szegélyezik a fürdőzők minden lépését. És mi holnap után strandolni készülünk!

Pupák rossz szájízzel hagyja el szerdán a strandot, sok volt a Dzsovánni és Dzsesszika. Mi pedig csak reméljük, hogy szombaton az ABC másik oldala is szerephez jut!

Hétvégén beállunk a hatalmas sorba, amivel a négy kasszásnéni se tud nagyon megbirkózni. Mondom neki: kasszásnéni, mi ez, hogy egyik nap ennyi, másik nap annyi, harmadik nap meg megint más a belépőjegy? Aztán mikor rápillantok a számlára, látom, hogy hiába várok visszajárót...talán túl sokan várják, ezért halad ilyen lassan a sor.

A zárható szekrényeknél haladva egy kis cigánygyerek jön velünk szembe. 164,5 cm magas, így ránézésre. A kulcscsomóval együtt van vagy 15 kg. S a szekrényhez lépve megkérdezi a majdnempucér bácsit, hogy akkor most jön-e vagy megy-e, mert ő zárna-nyitna csak így sztereóban szekrényajtót.

Szerencse, hogy a mobilokat-empéhárom lejátszókat és pénztárcát otthon hagytuk!!! felejtettük.

Nézek szét a strandon, ahol rengetegen vannak. Vegyes a kép.

Pupákkal órahosszat elvagyunk, mikor ismerősökbe botlunk. Átcsoportosulunk hozzájuk, majd célba vesszük a hullám medencét. Jó kis fürdőzés veszi kezdetét. 10 perc harc Pupákkal, ki nyomja le a másikat a nagy hullámokba. Végül annyi vizet nyelek csak úgy falja Pupák a vizet!!!

Aztán mikor partot érünk, barátunk papucsának hűlt helye, s még jó páran így vannak ezzel.

Hol a színvonal, hol a tisztelet??? Hát már egy használt papucsot is ellopnak??? És sok embertől!!

Kezdeti felháborodás hamar csitul. Visszatérünk a cuccokhoz, de még mindig elképedünk, hogy használt papucs érték annak, aki csak abban jött a Margit-szigeti strandra, de miért érték ez másnak???

Már csak zuhanyozni van erőnk, de az emeleti tusolóban álló faszú cigányok várják, hogy szappant dobálhassanak! Na nee! Inkább megyünk a földszintibe. Pupák előtt megyek be. Itt nyugalom, üresség és meleg víz fogad. Miközben a barátom zuhanyzik, engem betalál egy régi meleg ismerős, aki reménykedik, hogy megyek Confettire. Megyek. Válaszolom vidékies egyszerűségemben. Mosolyog. Én is - csak huzzál már!

hazafelé menet még mindig értetlenkedünk, hová lett a Palatinus, amit a legjobb fővárosi strandnak tartunk?

xoxo Maxen

Otthon voltam, ültem a hintaágyban, s körbenéztem. Körül vett a zöld. Madárcsicsergés és nyugalom. A szomszéd ház falát néztem, s arra gondoltam, milyen nyugodt. Olyan nyugodt, mint a Margit sziget, de itt nincs víz, nincsenek emberek. Itt nem tudok végigsétálni, végiggörizni az utcákon, hogy 15 perccel később a sziget fás árnyékában megbújva olvassam a könyvet.

Itt nincs az a hangulat és élet, mint a fővárosban.

Elsuhan két lány az utcán, biciklin ülnek és beszélgetnek. Olyan messzinek tűnnek, olyan mások hozzám képest. Nekem szükségem van  a nagyvárosra, mert ami ott van, s menekülésre késztet, az egyúttal nyugalmat is ad. Békés szigetet a város forgatagában.

Vidéken viszont nincs forgatag. Itt csak egy oldala van az érmének, a nyugalom. De hol marad a nyüzsgés, a futás és a rohanás? Mi ellensúlyozza a nyugodt vidékies életet? Itt is van stressz és napi gondok, de ebből hogy tud valaki kiszakadni és feltöltődni? Ha én a betondzsungelből el akarok menekülni, kiülök a zöldbe, a szigetre, de hová ül az, aki a zöld elől menekül?

Vidéken nem akarok élni. Talán egyszer, később. Amikor már a fiatalságom más utakon jár, bölcsebb leszek és bájosan ráncos. De addig is, ha teli szájjal akarok futni a sorházak forgatagában, had legyen az Andrássy a pálya, had legyen a Váci utca a cél, s  lélegezzen velem a lüktető város szívében nyújtózkodó zöld park.

xoxo Maxen

Mi az a normális? Az, amit a többség annak tart?

Ki a többség? Azok, akik a leghangosabban ordítanak, vagy azok, akik egyazon véleményen vannak?

Ha mindenki ugyan azon a véleményen van, mindenki normális?

Mi a fontosabb, az egyén érdeke, vagy a társadalomé? És honnan tudja valaki, hogy a melegeknek mi a jó, vagy épp mi szolgálja a köz javát?

Lehet mindenki piros, nekem jó így, kéken!

xoxo Maxen

Ide hallgass, Isten! Kössünk alkut!

Ígérem, mindig jókisfiú leszek! Cserébe ne vedd el őt tőlem!

xoxo Roland

Kezdem felismerni a magyar valóságot: tervezni és megélni más. Azt hittem, ha majd dolgozom, könnyed munkakeresés után vásárolok saját autót, berendezem a pesti lakásom, külföldön nyaralok és síelek minden évben.

Ehhez képest a valóság realizálódott. Az, hogy a bevételem és a kiadásom egészséges összhangban lesz, az csak egy sárga lufi. Tudok félre tenni, de túl sok tervem van rövidtávon...nyelvtanulás, nyelvvizsga, másoddiploma...és ez akkor még csak az oktatási oldala annak a hosszú listának.

Még csak annak se látom reális esélyét, hogy lakást vegyek...önerő nélkül? Az viszont évek spórolása, ha a mostani életszínvonalamat is szinten tartom, netán bővítem.

És az emberi gondolkodás...az annyira irigylésre méltó. Nem éltem külföldön, de sokszor voltam kint, rengeteget tájékozódtam a fejlettebb országok lakosainak gondolkodásáról. Hiányoznak apróságok, a kiegyensúlyozott és nyugodt társadalom. Megrökönyödöm azon, ha egy nő (2 napja történt) a drogériában felháborodva osztja az alatt a 45 másodperc alatt azt az idősebb asszonyt, aki tévedésből rosszul állt sorba, így elé került a pénztárnál...mind a ketten 2-3 apróságot vettek, az egész nem volt több fél percnél...még utolértem a piros lámpánál mind a kettőt. És ehhez hasonló dolgok. Mintha beleépült volna az emberekbe a féltékenység, a dögöljönmegaszomszédteheneis gondolat.

Nem találom itt se az helyem.

Az a beszélgetés pedig anyuval...hogy ő tudta, hogy a főváros csak egy állomás külföld előtt, az, hogy Pupák szerint előbb lesz angol nyelvvizsgám, mint német...ez mind azt jelenti, hogy rajtam kívül már mindenki tudja, előbb, vagy utóbb hossszú időre átlépem a határt.

xoxo Maxen

56 perc telt el a becsapódás óta, mikor a Déli Torony megadta magát. A szerkezeti hiba és a lángok kikezdték az épületet. Kártyavárként omlott össze. Az Északi Torony 102 percig bírta. Korábban érte a becsapódás, de mégis később zuhant a mélybe. Közel 200 ember ugrott ki az égő tornyokból, s vesztette életét. A Twin Tower, egy szomszédos épület a WTC romjai alatt dőlt össze, 17:20-kor. Az eseményeket azonnal közvetítette a média. A második gép becsapódását már élőben mutatták.

2001. szeptember 11-én 4 gépet térítettek el. Az első gép 8:46 perkor csapódott az Északi Toronyba. 17 perc telt el, mikor a második gép, a United Airlines 175-ös járata is elérte célját, a Déli Tornyot. Támadás érte a Pentagont is, s egy másik, negyedik gép is lezuhant, a Shanksville melletti mezőre. Bátor utasai mind meghaltak. A Pentagont ért támadás 9:37-kor történt, 125-en haltak meg. Közel 16.000 ember volt a becsapódási zónákban, akiknek sikerült elhagyniuk mind a WTC tornyait, mind a Pentagont.

Az épület már a tervezéskor vitatott szerkezetű volt. A '70-es években még nem voltak olyan előírások, mint manapság. Az acélinfrastruktúra súlyát jelentős részben a belső magot alkotó gerendák tartották. A WTC-n a függöny-fal-szerkezetet alkalmazták, vagyis a belső maghoz társult a külső, 240 függőleges acéloszlop is, így elhagyták a belső oszlopokat. A súlyt a külső héj és a belső mag tartotta. A két gép egészen a magig hatolt, amit szétroncsolt, vagy súlyosan megrongált. A kiömlő, s becslések szerint 1100 fokon is égő üzemanyag megadta az utolsó döfést. Az acél megolvadt, s az épületek saját súlyuk áldozatává váltak.

A WTC elleni merénylet céltalan volt. Habár ennek is megvolt a maga indíttatása, már a gondolat megszületésekor világos volt, hogy nincs értelme. Néhányan úgy vélték, egymaguk elegek, hogy elrettentő események egész sorával megbénítsák és térdre kényszerítsék a Föld egyetlen szuperhatalmát, melyben a gonoszt látták. Mikor az események bekövetkeztek, azok az emberek, akiknek csak perceik voltak hátra, vagy a félelem vezérelte őket, szeretteiket hívták fel, s gyűlölködés helyett mindenki családtagjaihoz szólt, s az emberi érték egyik legfontosabbikát adták tudtukra, hogy mennyire szeretik őket. Amikor érzi az ember, hogy jön a Vég, talán akkor a legfontosabb az, hogy valakitől elbúcsúzzon.

A Föld, mely 2996 embert felnevelt, 2001. szeptember 11-én még egyszer, utoljára magához ölelte mindet.

Tisztelettel: Maxen

Sírod körül harc volt, hadnép rohant, vad ütközetben reszketett a hant. Féltél, anyám? És gondoltál-e rám? Te nem féltél, csak féltettél anyám.

Egyik volt egyetemista csoporttársam a szélsőjobboldali eszméket elfogadó, a diktátorok szerepét kihangsúlyozó ember. Olyan, akinek a polcán ott virít a Hitler életéről szóló könyv, Sztálinról olvas és Lenin munkásságát követi nyomon. Aki egyoldalúan fogadja el és hiszi, hogy Horthy és rendszere a külpolitika áldozata volt, aki elveti a szociáldemokratikus elveket és megveti a liberálisokat.

Nagyon jóban voltam vele egyetem alatt. Értettem a nézetét és gondolatvilágát, még ha azt el nem tudtam fogadni. Érettem, hogy a rajongása nem a hitleri vagy sztálini diktatúra ideológiai azonosulása, hanem a személyi kultusz és a diktatórikus, erős vezér szerepének a magasztolása.

Azt viszont nem értem, hogy mit keres a Lehet Más a Politika aktivistái között?

Én azért hiszem az LMP újgenerációs politikáját, mert látom benne a lehetőséget, az alternatívát. Nem azt látom, hogy melegházasság, hogy meleg örökbefogadás, hanem azt, hogy politikailag képes a rekrutációt erősíteni, a fiatalság érdeklődését megfogni.

Számomra az LMP egy példa, hogy a fiataloknak miként kell megismerniük és belehelyezniük önmagukat a politikai világba. De legfőképp egy alternatívát jelent a gondolatvilágomban.

Nem gondolkozom egy dimenzióban. Konzervatív vagyok és egyben liberális. Ami azt jelenti az én felfogásomban, hogy konzervatív és liberális elemeket is képes vagyok elfogadni, hogy úgy tartom fontosnak az eutanáziás, hogy közben a közösség érdekeit az individuum elé helyezem, hogy elvetem a liberális piaci gondolkodást, de nem értek egyet az Egyház óvszerpolitikájával.

Jobbról is, balról is, a centrumból is építkezek. Én nem a szélsőségek irányába húzok, hanem a centrumban látom a lehetőséget.

Mégis képtelen vagyok napirendre jutni az LMP-t illetően. Úgy tűnik, tiszavirág élete leáldozóban van. A fővárosban nem lesz képes a liberális pajzzsal megütközni, elvérzik a vetélytársakkal szemben.

S mindehhez hozzájárul ez az anomália. Mit képvisel az LMP, hogy egy korábban a szélsőség erejében, az MSZP álmagyar megnyilvánulásaiban hívő ember átpártol középre, egy majdnem baloldali, környezettudatos és önmagát liberálisnak beállító párthoz?

xoxo Maxen

Utálom, ha nem hagynak békén a kéregetők!

Utálom, ha gyerekkel koldulnak!

Utálom, ha fiatal, egészséges férfiak pénzt kérnek!

Utálom, ha idős néni koldul, s remegéssel rájátszik!

Utálom, hogy nem szégyellik magukat!

Utálom, hogy egyre többen vannak!

Utálom, hogy piszkosan, büdösen rontják a városképet!

Utálom őket, mert ez a legalja!

Utálom, hogy emberek kerülhetnek ilyen helyzetbe!

Utálom, hogy a legegyszerűbb utat választják a pénzszerzéshez!

Utálom, hogy vannak olyanok, akik adnak, így életben tartva ezt az életstílust!

Utálom, hogy én érzem magam rosszul, mert nemet mondok!

Utálom, hogy veszik a bátorságot, s felháborodnak, ha nem adok!

Utálom, hogy azt hiszik, beszólhatnak, ha üres marokkal távoznak!

Utálom, hogy félnem kell, ha nem adok!

Utálom, hogy egyre szemtelenebbek!

Utálom, hogy nekik semmi se szent!

Utálom, hogy megállítanak, feltartalank, elém állnak, s ha kell, a kezemet is megfogják!

Utálom, hogy nem lehet ellenük tenni semmit!

Utálom őket és utálni fogom mindet!

xoxo Maxen