Álmodnak-e a melegek rózsaszín bárányokkal?

Politika bejegyzései

Miért nem tetszik a rendszer?

Vasárnap voltam a tüntetésen. Azon, amelyiken szintén aktuálpolitizálták ezerkilencszázötvenhatot.

Kicsit szégyenlem magam emiatt, mármint azért, mert október 23-ából mindenki csak egy szabadnapot csinál, hogy kivonulhasson és tüntethessen az éppen regnálók ellen. De ez a nem tetszik a rendszer kicsit túlzás... A rendszer a demokrácia!

Vasárnap az Erzsébet híd pesti hídfőjénél voltam, a liberális baloldali értelmiség mozgalmán. Liberális baloldali értelmiség...nem hiszek bennük, ahogy nem hiszem, hogy az értelmiséget úgy kell Magyarországon érteni, ahogy más országokban értik.

Október 23-a alkalmából a baloldali liberálisok felszólaltak a rendszer ellen (ami az én értelmezésemben a demokrácia, az övékben a politikai elit). Felszólaltak, elmondták bánatukat, bajukat, nemtetszésüket hangosan tudatták.

Ami a baj volt, hogy nem hallottam válaszokat a problémákra. Megfogalmaztak mindent, amit egy "ellenzéki" csoportnak csak meg lehet, de nem mondták azt, hogy nekünk van megoldásunk!

Sajnálkozni, korholni és megjegyzést tenni én is tudok. Ki tudom fejezni a nemtetszésemet, de ha már ezt megteszem, legalább legyen alternatívám. Ha valaki azt mondja, nem tetszik neki a rendszer, mondjuk jobbat, vagy mondja azt, nem tetszik a rendszer, de nem tudok jobbat! Ekkor viszont ne az utcán mondja, hanem a megfelelő szerveknek, illetékeseknek juttassa el. Alakuljon ki végre az, ami Magyarországon nincs: életképes, működő civil szféra...és végre a 22 éve ugyan ott toporzékoló, ugyan azon a poros polcon regnáló politikai elit lássa be, legyen az baloldal vagy jobboldal: eljön mindenki életében az idő, amikor félre kell állni.

xoxo Maxen

Maxen | 2011. okt. 25. 19:33 11 komment
Kategóriák: Politika

Kuruc.info! Igen, vagy nem?

Szabályozni kell-e az internetet? Demokratikus-e, ha ha a szélsőség nem hallathatja a hangját? Egyáltalán, meddig mehet el a politika?

A demokráciában mindenki megszólalhat. Legyen az a szélsőjobboldal, a szélső baloldal, meleg vagy pap. Mindenkinek lehetősége van hallatni a hangját. Az internet pedig szabályozatlan, kaotikus formában engedi mindezt.

A baj ott kezdődik, hogy amikor másfél évtizede robbant, és terjedt az internetbomba, senki se reagált érdemben. Fűnek-fának lehetett szabályozatlanul honlapja. Jelenleg pedig nem is lehet országos szinten szabályozni, maximum manipulálni.

Kínában ez a manipuláció már működik, Észak-Koreában pedig odáig reszeltek le az internetből, hogy nincs is internet, hanem valami mutáns belső hálózat.

A baj csak az, hogy a magyar hatóság is rossz végét igyekszik megfogni az internetnek. Nem a tiltás a legcélravezetőbb, hanem az információ. Az oktatási rendszernek köszönhetően máris droidokat nevelünk. A társadalom egy része vezetőket termel, míg a jelentős többség az, akit nem is érdekel, hogy a Facebook milyen adatvédelemmel dolgozik, az interneten mi elérhető és mi nem.

Ha viszont az információ áramolhatna, s mindenki rendelkezne kellő tudással, mérlegelni tudna, az már egy utópisztikus társadalom lenne. Ebben viszont nem hiszek!

Hiszek viszont abban a demokráciában, ami kultúrkörökre, civilizációs régiókra van bontva, de abban nem a liberális értékek uralkodnak. A szocialista-kommunista rendszer 20 év végképp becsődölt, a liberalizmus is a "mindent lehet" elv alapján káoszt hozott, ergo meghal, hisz a "szabadság" szót annyi mindenre mondják már, hogy hiteltelenül hangzik.

Egyértelmű, hogy változásra és szemléletváltásra van szükség, de vajon hogyan lehet egy ilyet elkezdeni? Magyarország túl kicsi hozzá, az USA túl anyagias és materális, Európa még túl gyenge. Kína még nem erős, és belső gondjai is jelentősek.

A kérdés tehát: ha azt mondjuk, demokratikus, szabad jogállam vagyunk, s valaki azt mondja, hogy a felhő fehér, akkor lehet azt mondani, hogy a felhő piros, vagy lehet azt is mondani, hogy nem látok felhőt, de lehet azt is mondani, hogy nem érdekel a felhő, így az se, milyen színű. Ergo, ha demokratikus jogállam vagyunk, mi, az USA, Európa országai, stb., miért akar bárki is korlátozni bárkit is abban, hogy szabadon mondhassa ki saját véleményét, netán leírja a kuruc.infon a közössége nézeteit?

A demokrácia arról szól, hogy szabadon szólhatok, hogy szabadon válogathatok a nézetek között, hogy szabadon eldönthetem, mi jó nekem és mi rossz, de szabadon véleményemnek sem kell lennie. Ha már a közérdek mögé rejtve korlátozunk valamit (legyen az társadalmilag hasznos, netán a többség által elítélt), azt lehet szabad, demokratikus jogállamnak nevezni? Ha a kuruc.info ma veszélyes, mert társadalomellenes, akkor holnap én is veszélyes leszek, mert meleg vagyok?

xoxo Maxen

Az '56-os emlékmű mellett

Először azt gondoltam, ez csak egy halom vas. Rozsdás fémkupac. Aztán végig gondoltam, mi is a művészet? Alkotni valamit, amibe mások belelátnak valamit. Értelmet.

Aztán újra megnéztem, s rájöttem: az 1956-os emlékmű nekem üzen valamit.

Ahogy a sok, alacsony és rozsdás fémgerenda ezüstösen csillogó, magas ékké válik, egy éles fém-nyíllá, hatalmas energiával gyűri fel maga előtt a teret.

Ez a kompozíció nekem azt üzeni, hogy vált eggyé a sok ember, s hogyan lett a sok egyszerű és rozsdás "proletárból" a nemes eszmékkel a szabadságért harcoló magyar ember. Ezt jelenti: összefogást, cselekvést egy célért. Közös erővel megvalósítani valami olyat, amit egymagunk nem tudnánk elérni.

Ezért kell meghagyni ezt az emlékművet.

xoxo Maxen