Hogy miért nem pártolom Magyarországon a melegfelvonulást?
Mert Magyarország nem áll készen!
Mert a melegfelvonulás egy "majális", de Magyarországon a melegek kordonnal elzárva, karanténban vonulnak.
Mert ezen a napon ellepik a belvárost a szélsőségesek is.
Mert a magyar melegek nem állnak ki igazán önmagukért, hanem elbújnak, elkülönülnek.
Magyarországon a melegfelvonulás nem olyan, és nem úgy kezdődött, mint évtizedekkel ezelőtt Nyugaton. És nem is úgy tűnik, hogy ezzel a lendülettel bármi eredményt is el lehet érni egy ilyen időszakban.
Aki igazi felvonulást akar, az ne Pozsonyba, Varsóba, vagy Splitbe menjen, de ne is a kordon-város-budapestbe. Az menjen Amszterdamba, Bécsbe, Londonba, vagy Párizsba.
Nem elég a kordon mögött a színpadon nagy szavakat hangoztatni. Nincs is értelme kimenni. Mert eredménytelen célokért felesleges veszélybe sodorni magunkat.
Melegként a melegfelvonulás napja a legveszélyesebb nap. Majd talán máskor, más időben, más országban, más társadalomban.
xoxo Maxen
update: délelőtt, munkába menet érezni lehet az Andrássy környékén, milyen csend honol. Feszült helyzet. Sehol senki. Aki van, az siet. Menekül most innen mindenki.
2011-ben nem lesz Magyarországon melegfelvonulás...
Nem vettem volna részt rajta, de mégis sért és felzaklat, hogy, ha akarom, ott leszek.
Így viszont nem. A szavazatomat pedig már bánom. Bánom, hogy egy olyan begyöpösödött, posztszovjet, önmagát 15 éve még liberálisnak, most már az én olvasatomban egy álszent, konzervatívnak nem, de ideológia nélküli KDNP-irányította pártnak adtam, mint a Fidesz.
Gratulálok önmagamnak ezért a hülye, átgondolatlan lépésért, ami akkor jó ötlet volt.
Most viszont egyre jobban érdekel, hogy a meleg életemet kialakítsam, s egy ilyen buziellenes döntés nem tántorít el, idén részt veszek melegfelvonuláson, igazin, s nem amolyan magyar-féle konzervdobozba zárt félelemmel teli rohanáson.
Idén vagy Párizsban, vagy Amszterdamban, netán Bécsben leszek.
Remélem találkozom majd magyarokkal!
xoxo Maxen
Már 22:30 is elmúlt. Ideje indulni. Felhúzom a kabátomat és nekivágunk az éjszakának. Első célpontunk a Funny Carrot. Megiszunk egy sört. Dumálunk, jön rám ezerrel a légkondi hidege.
Egy órával indulás után ismét az Alteregóban vagyunk. Ugyan azt várom tőle, mint múlthét pénteken. Se többet, se kevesebbet. Ideges vagyok. Mindig elkap meleg helyen valami frusztrált, nyugtalan érzés, amikor a pénztárnál vagyunk, vagy amikor a lépcsőn megyünk le. Kicsit most is feszélyez az az a lépcső. Mintha vörös szőnyegen szállnánk alá a pokolba, hogy nyersen harapjanak belénk a lidércek. Zsebre dugom a kezem, s igyekszem vegyülni. 4 perc van éjfélig és a hely tömve van. Idegesít a sok ember. Idegesít a szűk pince.
Ilyen nincs, egymás utáni héten megyek Alteregóba. Bár ma is ugyan olyan érzések lappanganak benne, mint anno múlt hét péntek délután. Kíváncsi leszek, ezúttal mi lesz :)
xoxo Maxen
vajon ma is adja azt, amit múlt héten?
Itt ülök kint a Lehel téri vásárcsarnokban, németet tanulok, miközben a lakótársam krokikat rajzol a forgatagról. Elbambultam, kértem tőle egy papírt és ceruzát, majd elkezdtem leírni a gondolataimat...
...épp elvicceltünk, olyan leszek, mint Carrie Bradshaw, miközben ő a pesti művészelit tagja lesz...aztán visszatértem gondolataimhoz, hogy itt, 3 óra magasságában a vásárcsarnokban vessek számot magammal és eddigi egy évemmel.
Kedves Te!
Nem vagyok buzzancs, ez az első megjegyzésem, nem vagyok SZDSZ-es, ez a második megjegyzésem, tovább nem vagyok "magyarellenes", ez a harmadik megjegyzésem.
Sőt, konzervatív(liberális) jobboldali vagyok (Magyarországon ilyen pártot nem tudok beazonosítani). Egészségesen nacionalista vagyok. Szeretem a hazámat. Magyar vagyok és európai. Saját véleményem van, amit megvédek, saját gondolataim vannak, aminek hangot adok. Nem vagyok opportunista, nem vagyok rendszerellenes. Hiszek a demokráciában, a jogállamiságban, abban, hogy kimondhatom, utálom Morvai Krisztinát(!!!), Kóka Lászlót(!!!), Gyurcsány Ferencet, Orbán Viktort, Vona Gábort. Hiszek abban, hogy meleg vagyok, és ezért bárki nevezhet homárnak, buzinak vagy homokosnak. Hiszek abban, hogy erre én válaszolhatom azt, hogy igen, az vagyok.
Új fegyvert eszeltem ki a "kit/mit keresel?" kérdésre.
Ugye köztudott, U-T-Á-L-O-M ezt a kérdést! FÚJJJ!!!
Szóval, mivel utálom, nem tudok rá kellően reagálni, mert én nem keresek, az aranyásó keresi az aranyat, meg mossa a folyóparton a kavicsokat, a fecske keres magának fészket, és a kereskedelmi tévé keres az emelt díjas sms-ekkel, én viszont nem keresek, én csak sétálgatok a parkban, s vagy én ülök le valaki mellé a padra, vagy mellém ülnek le, ha lepihenek.
Miért bűn a homoszexualitás? Ki mondja? Kinek az?
Isten? Az ember?
Én nem hiszek Istenben. Számomra ő egy mítosz, egy történet egy olyan korból, amikor az emberek arra születtek, hogy ne legyenek önálló gondolataik, amikor az kellett, hogy vezessék őket, s ehhez nem volt elég a korona, kellett valaki, akiben hinni lehet, akinek a létezését sose tudja semmi bizonyítani. Kellett valami, ami hit volt.
Nem hiszek abban, hogy a homoszexualitás bűn lenne. Hiszek ugyan akkor a társadalmi morálban, az erkölcsben és az egyénben. Konzervatív és liberális gondolatokban.
Ha az ember megismer valakit, azt azzal a szándékkal teszi, hogy valami viszonyt alakítson ki vele, hogy barátkozzon, netán tovább lépjen baráti kapcsolaton túl, annál mélyebb és összetettebb szerepbe emelje kettejük ismerkedését.
Melegekkel ritkán barátkozom csak úgy. Sőt, mondhatni, ha valakivel elindulok azon az úton, amit barátságnak neveznek, azzal a szándékkal lépek rá, hátha lesz annál több. Az arra érdemtelenek lemorzsolódnak, s hamar kegyvesztetté válnak, míg Ő, az, akivel komoly szándékaim vannak, preferált helyzetbe kerül.
Nem tudom, sőt, fogalmam sincs arról, hogy lehet internet nélkül azonosneművel ismerkedni, ha épp nem a melegbárokat vesszük figyelembe.
Három melegoldalról tudok, ahol lehet ismerkedni: randi.gay.hu, gayeomeo.com és gaypoint.hu.
Igazából egyik se az én világom. Fénykép nélkül senki se ír rám, fényképet pedig nem szívesen teszek ki, és ha ki is teszek, a sok mocskos üzeneten túl csak ritkán találok az ezernyi levél között értelmeset.
Vegyük sorba ezeket a honlapokat.
Kezdem a gaypointtal, mely mind körül a legbrutálisabb. Ez az oldal gusztustalan és aberrált. Megtestesíti mindazt, ami bennem a melegvilágról él, nevezetesen hogy önmagukat lealacsonyítják és kiszolgáltatják a homokosok. A melegeket ezen az oldalon nem érdekli semmi, csak a pillanatnyi élvezet elérése, s ehhez mielőbb alkalmi partnert találni. A partner személye jobbára lényegtelen. Én helyes vagyok és intelligens (nem beképzeltségből mondom, mindenki ezt mondja vissza, akivel beszélek, őket idézem), így természetes, hogy kép alapján mindenki bepróbálkozik, majd miután leszedem a képemet, csökken a kapott üzenet mennyisége, de a tartalma változatlan marad. A pointon jobbára megoszló arányban kapok értelmes és kevésbé értelmes leveleket. A többség szexpartnert keres, nem érzelmekre épülő viszonyt. Számomra azonban nincs szex minimális érzelem nélkül. Nem mondom, hogy sose volt, de a kivélt erősíti a szabályt, s engem is megerősít abbéli nézetemben, hogy alkalmiba ne menjek bele. A honlap felülete sivár, a külsőségekre jobban ad a bemutatkozó panel.
Szóval a point kellemetlen ismerkedési felület azoknak, akik nem gyanakodva akarnak a másik félre nézni az ismerkedés elején, de tökéletes helyszín azoknak, akik a pillanat örömében lelik a boldogságot.
A gayromeo a másik oldal. Rengeteg funkciója van, de valami hiányzik belőle, vagy valamivel pont, hogy több, mint szeretnénk. Képet itt is töltöttem fel az első 24 órában. Külföldi és magyar vegyesen írt. Kedves közeledés, barátságos beszélgetés épp úgy volt, mint pusztán szexre invitáló "könyörgés". Hát részemről rövid életű volt ez az oldal. Unalmas, sivár és inkább a korábban lerázott ismeretlen ismerősök jelenléte és üzenete taszított ki a gayromeo felhazsnálóinak sorából. Számomra a felhasználóbarát felület is hiányzott, mivel az oldal olyan kusza és zavaros, hogy az ott eltöltött 2-3 napos aktív regisztrációm nem volt elég, hogy felfedezzem. Azonban az oldal mégis ott egyensúlyoz valahol a pozitív és negatív határán. Pozitív, mert többségében értelmes és kedves emberekkel beszéltem, legyen magyar vagy külföldi az illető. Negatív viszont, mert a külföldiek többen vannak, s az ő leveleik egy idő után már teher volt. Főleg ha értelmes üzenet már nem jött a második válaszlevélben, csak smiley vagy "nice" üzenetek.
Randi.gay.hu. Ez az oldal tetszett a legjobban. Van benne valami, ami vonzza az embert, talán az, hogy igényes a külseje, s egyszerre lehetsz titokzatos és mindenki számára látható. Van benne valami olyan, ami arra késztet, mindenedet mutasd meg, s mégis maradj ismeretlen, akit fel kell fedezni. Az emberek értelmesek, de sokak sablon-üzeneteket küldözget. Látszik, mikor szól neked az üzenet, s mikor ctrl-c+v egy szöveg. Azt mindenki tudja, legyen az a randi.gay.hu vagy a gaypoint.hu, hogy mi a különbség egy előre legyártott és egy spontán, csak Neked szóló üzenetben. Itt sokan sablonszöveggel hódítanak...nekem ez nem tetszik, és ezt a küldő tudtára is adom. Szerencsére a felhasználók értelmesek, meztelen kép csak nagyon ritkán akad. De az oldal is rendelkezik pro-kontra értékkel. Rossz pont, hogy (úgy hallottam, az oldal pár hónapja megújult) sok funkció még nem működik tökéletesen, vagy ha ez a 100%, akkor az elég gáz. Pozitívum viszont, hogy az oldal ellenőrzöttsége folyamatos. A kontroll szükséges is, mivel ha ez nem lenne, a randiból point2 lenne... Így viszont bátran merem javasolni, hisz blog, szavazás, 4 féle külső és sok felhasználó között lehet válogatni.
És ha valakinek se a point, se a randi, se a romeo nem lenne jó, még ott van a chat.hu. Ez viszont elég gyatra emberekkel szórakoztat. Itt is vigyázni kell azokkal, akik nem saját képpel hódítanak, hanem netről lopottal. A chat.hu viszont kissé idegen közösség a melegektől, ahogy én láttam, s ha valaki fent van a meleg szobában, az tuti, hogy a fentebb említett 3 oldal valamelyikén is ott van, vagy az illető kezdő, és első lépéseit a cseten teszi meg...az ilyen legyen óvatos.
Most már csak az érdekel, ha nem lenne internet, hogyan lenne képes valaki ismerkedni? Buszon, kocsmában, bevásárlóközpontban, munkahelyen vagy orvosi rendelőben, esetleg melegbárban (ez utóbbi nálam kizárva...) Én, aki még az alja, magamutogató buziról se mondja meg, hogy homokos, nehezen menne. De akkor mi a válasz a kérdésemre?
xoxo Maxen
Létezik egy ismeretlen világ - ha kívülállóként szemléljük. De amint elvegyülünk a részletekben, rájövünk, hogy a legbelsőbb értékek olyanok, melyek minket is irányítanak. Magányosan bolyongunk a saját idegen, felfedezésre váró világunkban, s titokban arra vágyunk, hogy felfedezzük ezt az ismeretlent.