Álmodnak-e a melegek rózsaszín bárányokkal?

meleg bejegyzései

Tudom, azt írtam, többé már nem írok ide, de máshogy döntöttem. Olvastam egy cikket, amiben Milán melegekről, kirekesztésről és elfogadásról beszél, és közben folyton az járt a fejemben, hogy miért?

Miért kell erről beszélni folyton? Miért kell kiállni a nyilvánosság elé és azt mondani, Milán vagyok, a meleg? Azért, mert akkor majd elfogadnak, mert azt gondoljuk mi melegek, ha sokat beszélünk róla, az emberek véleménye megváltozik, hogy akkor majd elfogadnak?

Egyáltalán, milyen elfogadásra van szükségünk? Megfogalmazta bárki is hogy mi az, ami kell neki, a szentháromságot leszámítva: házasság - örökbefogadás - kézen fogva sétálás. A melegek aktivisták, a szélsőségesek és a politika mindig megütközik ezeken a dolgokon, hogy kellenek-e, avagy sem, de figyel valaki a társadalomra, amiben a melegek is élnek? Megkérdezte egyszer is bárki, hogy tényleg kellenek ezek? Hogyan értelmezzék az emberek a házasságot két férfi esetében, ha az évezredek óta férfi és nő életre szóló kapcsolatát jelenti? Egyáltalán, két ember szerelmét és összetartozását ez határozza meg?

Kikiáltjuk magunkból a melegségünket, pedig érdekel bárkit is? Tartozik ez bárkire is? Az embereknek vannak titkai, olyan titkai, amit elég, ha csak a szűk környezete, a családja, barátai ismernek. Miért kell mindenkinek tudnia mindezt?

Lassan azt gondolom, ez tesz minket meleggé. Versengünk, hogy kiről tudják többen! Ha egy magyar meleg fel akarja vállalni, s azt gondolja, ezzel segíti a sorstársait, azt minél hangosabban kell megtennie, hogy minél több emberhez eljusson az üzenet. Az az üzenet, ami semmi más jelentést nem hordoz azon kívül, hogy itt vagyok, lássatok, mert meleg vagyok!

És az emberek látnak, mert meleg vagyok. De ezek az emberek nem tudják mit akarok. Csak azt látják, hogy még egy, és még egy és már mindenhonnan a homoszexualitás árad, s közben ott ülnek a falujukban, a városukban, a buszokon, az iskolapadban, s nem látnak mást, csak azt, hogy néhány elérhetetlen ember azt mondja, meleg. De nem beszél senki meleggel, csak ülnek az ingerszegény környezetben, steril, de gondokkal teli világukban, s azt mondják, utálom őt, mert hosszú a haja, utálom azt is, mert van kocsija, de legjobban őt utálom, mert egy buzi!

Ellenségkép kell az identitás meghatározásához, hogy tudjam, ki vagyok, ahhoz kell valaki, akivel szemben, meghatározom magam, s kell egy csoport, akivel azonosulok. Amióta Budapesten élek, átalakult az életem, sokkal több meleg vesz körül, szinte csak meleg barátaim vannak. És valahol ez jellemez minden meleget. Keressük azoknak a társaságát, akik hozzánk hasonlók, akikkel értékközösséget alkothatunk.

Miért akarjuk lebontani a bástyákat, ha nem is tudjuk hogyan kell, s közben mi magunk is falakat építünk? Erre jó példa a melegfelvonulás: tűzön és vízen keresztül vinni, hogy legyen; hangoztatjuk, hogy az elfogadás, a nyitottság és az összetartozás fesztiválja, s közben 3 utcányi kordont vonunk magunk köré, amit vidéki rendőrök védenek meg, s ha kell, alternatív útvonalra terelik a menetet. Ha harcról beszélünk, miért kell ilyen erős védelem? E mögül nem lehet támadni, még a hangunkat se hallják! Ez inkább a melegfelvonulás eszméjének a kigúnyolása.

Miért van szükségünk egyáltalán elfogadásra? Nyilván erre az tud válaszolni, akit ért már hátrány, ért már ennek hiányában kellemetlenség, megaláztatás. De akkor miért nem ők állnak ki, s mondják el, hogy Piroska vagyok, leszbikus és emiatt elbocsátottak! Péter vagyok, homoszexuális és emiatt megvertek!

Hol vannak ezek a melegek? Ők miért nem álltak ki Pozsonyban? Hitelesebbek lettek volna. Egy egyetemista, meleg aktivista, tevékenyen, intelligensen, magabiztosan nem kap empátiát, csak mert meleg. Igazából semmit se kap. Az elvtársai megveregetik a hátát, hogy ez az Milán, ügyes voltál. A melegellenesek élezik a kaszát a következő felvonulásra. Az átlagember pedig csak mérgelődik, hogy még egy buzi, aztán 1 napra rá már nem is emlékszik Milánra és a melegekre.

De közben pedig ott vagyunk mi, azok a melegek, akik csak egy szűk réteg előtt, talán senki előtt se vállaljuk fel. Kínosan mosolygunk, ha a meghalljuk a buzi szót, netán gyorsan még jobban elmélyülünk a tevékenységünkben. S igazából mi vagyunk azok, akik feltehetjük a kérdést, hogy miért kell felvállalnunk mindenki előtt? Én is halkan feljajdulok, ha a meleg jogok terén visszalépés van, de nem tapasztalom a mindennapjaimban ezek meglétét, vagy hiányát. Pont azért nem, mert van, amit magánügynek tartok, s a melegség az, magánügy.

xoxo Maxen

Álmosan kelek ki az ágyból. Kora reggel utazunk Bécsbe, s én alig aludtam. Pupák még nehezebben kell. Egy gyors reggeli, zuhany, aztán irány a sógorok.

A Railjet egy balkáni országban igen szokatlan. Okos emberek mondanak okosságokat, hogy a mi 800Ft-os helyjegyünk csak a határ után érvényes, mert ugye nemzetközi járat! Tévedsz öcsi! Mosolygunk rá, s a kalauz is igazol minket. Ha egyszer oda szól a helyjegyünk, az anélkül utazók kötelesek átadni a helyet. Hiába, Balkánország, Okosország...

Bécs déli részén szállunk meg. A recepciós kedves, a szoba átlagosan jó, s a belváros hamar elérhető.

Már harmadszorra járok a városban, de most először fedezem fel úgy, ahogy én akarom. Nadrágot akarok venni. A Zarában nincs a méretemben, a H&M-ben nem tetszenek, TopMan és hasonló üzletet nem találunk, így a 3. Zara uán lemondok életcélomról, s csak a városnak élek.

Sétálunk, kávézunk és eszünk. A város tele van turistával, a bécsiek pedig eltűntek. Honnan ez a sok idegen?

A kávézóban mellettünk olasz idős nénik kérnek annyiféle eszpresszót, ahányan vannak. Mi megelégszünk egy sütivel és üditővel.

A nap végén fáradtan térünk vissza a szállásra. Este kaszinóba megyünk, majd melegbárba.

A kaszinó előtt még beugrunk egy mekibe. Délután szereztünk egy McCaffe-s bögrét. Holnap Starbucks-osat fogunk!!! - Ez az új életcél! Milyen jó is, ha van az embernek valami célja az életben ;)

A kaszinó nem az én világom, erre hamar rájövök...a 13-as számmal nem nyerek semmit. Egyszer szerzek pár eurót a piros színnel. Sokféle ember fordul itt meg. Kínai sok van, tolakodnak és kicsik. Aztán van az ügyeskedő, aki 5 eurót játszik el egész este, de minden mozdulatot és eredményt feljegyez. Én csak mosolygok a sok emberen. Érdekes ez a világ, amiben kicsit kívülálló vagyok. Fehér sportcipőben és farmerben nem is tudok beilleszkedni az elegáns forgatagba.

Pupák és Alexander jól érzik magukat. Én kilépek a krupiék árnyékából, s inkább a pulthoz sompolygok.

Az est további részében egy PinaColada a társaságom, s pár perc erejéig attól rettegek, hogy lehet, hogy a mellettem ülő idős úr is...úgy végig mér. Szerencsére egy feleség- és öregszerető-forma visszatértével én perifériára szorulok...pusztán addig, amíg ki nem szúr magának valaki.

Egy árva tekintetű 30-as, aki az asztalnál áll harmad magával, engem néz. Lopva pillant oda, én meg alig tudom visszatartani a nevetésemet...még ilyenkor is vadászik, amikor egyértelműen nincs rá lehetősége?

Sorsolásra áll az idő, s én felhörpintem a PinaColadat. Pultos nyereményem nullán: 1 mosoly a pincérlánytól, 1 a másik pincérlánytól, 1 a talánmelegöregúrtól, és egy a fehér inges 30-astól.

Nyeremény nélkül távozunk. Angolosan, gyorsan, élményekkel.

Mariahilfer straße. Hol a melegbár? Kétszer végigsétálunk rajta. Mögöttünk, előttünk melegek, de a megadott címen a Semmi kuncog rajtunk. Aztán bumm. Egy Starbucks. Zárva van, de gyanús melegek ülnek a mellette lévő bárnál. Na most akkor  bemenjünk vagy ne? 2-1 az állás, már csak azt kell eldönteni, hogy megéri-e a zehn euro. Akik bemennek, mind olyan emberek, akikkel nem vegyülök. Optimális esetben hátat fordítok. De egyszer élünk!

A hely, a Heaven rossz. kifejezetten zavarba ejtő. A willkommen pezsgő, majd a Pina Colada hatása múlóban. Túl szép az idő, hogy én spiccesen sétáljak a Mariahilfer straßén. Már nem is igyekszem visszaszerezni a kiszámíthatatlanmaxen állapotot. Cola light a táncpartnerem, s kezdem Asimo világában érezni magam a techno zenére táncoló robotok társaságában.

A másik terembe megyünk, ahol talán nem leszbikusok vannak. És nem. Egy travi nyomja egy dídzsével. Néhány vikingleszármazott megrázza szőke sörényét. Táncolok. Pupákék beszélgetnek.

Két skandináv néz és mosolyog rám, de én nem vagyok partner. Jól érzem magam egyedül is, ők pedig befűznek egy másik kis barnát. Néha-néha átmegyek a másik terembe, amikor már csak egyedül táncolok, vagy  travi-dj páros beveszik mellettem a táncparkettet. A másik terem viszont túl rideg és tömött. Annyira feszült, hogy nem vonz. Egyedül összenyom a tánctér.

Hajnali 4 körül indulunk el. Gyalog kell visszajutni a szállásra. 5 óra körül érkezünk meg. Egész út alatt magabiztosan mosolygok, lépek előre, s hagyom, hogy kiszolgáltatva kövessenek, miközben blöffölök, mert csak azt tudom, dél felé kell tartanunk, de azt se tudom, hol vagyunk. Egy villamosvonalnál rossz irányba kanyarodunk ,s 10 perc után jövök rá, hogy az ellenkező irányba kellett volna menni. Ön eltévedt! Újratervezés!

Aztán Fortuna megcsókolja homlokomat. Fenébe a Múzsákkal! Megérkeztünk!

A reggelit átalszom, de Pupák hoz egy szendvicset és egy banánt, én pedig puszival egyenlítem a számlát.

Indulhat a Sturbucks-bögre akció. Londonban minden utcaarkon volt egy kávézó, ide kell egy kalóztérkép.

Hunderwasser-ház és hotdogárus keresztezi utunkat. Emlékszem, amikor karácsonyi vásáron voltam Bécsben. Csak egy harapás hotdogot ettem a vásári forgatagban, de annak az íze...az mesés volt. A többieknek nem tetszik a hotdog, én imádom, amikor a kolbász külseje roppan a fogam alatt...és a zsír íze a számban, a puha kiflivel...finom!

Aztán megérkezünk a célhoz. Pupákkal múanyag poharat kapunk, de Alexander bögrét. Itt a remek alkalom. A terasz messze a bejárattól, s nekem kell a bögre! Órák múlva indul a vonat, mi pedig sokat időzünk a kávézóban, de mikor elmegyünk, már a táskámban két bécsi bögre csücsül.

Délután a MuseumsQuartier Wien-ben pihenünk. A padon fekszünk. Szép az idő. Pupák egy műanyag nyugágyra akar feküdni, de azokon sokan vannak. Amikor az  egyik felszabadul, elindul lecsapni áldozatára, de egy másik szemfüles közelebb van, s Pupák kénytelen félúton visszafordulni. Marad nekünk a fa pad.

A WestBanhofban vásárolunk, meleg újságot és vizet, s már várjuk a RailJet-et. De osztrák vonat helyett egy Budapestet érintő román vonatot kapunk! A légkondi nem működik, a kalauz nyitja ki a kabinunkban az ablakot, hogy ne haljunk meg. Az  úton pihenek. Másnap sok elintézni valóm van.

Bécs kicsit olyan, mint Pest. Monarchikus hangulat, turisták és kulturális világváros érzés.

xoxo Maxen

Sírtatok már úgy, hogy az arcotokat a párnába temettétek, hogy senki se hallja, s alig kaptatok levegőt, olyan erősen ölelt a párna?

Néha azt gondolom, mindenki elvárja, hogy én legyek a mindig mosolygós srác, aki a filmekben mindig a "szomszéd fiú". Akiről, ha beszélnek azt mondják: "Tudod, az a srác, aki mindig mosolyog...".

Ezért, ha néha megállok, a földet nézem, megrémülök. Felemelem a fejem, s mosolygok, hogy senkinek se okozzak csalódást.

xoxo Maxen

Mi az a normális? Az, amit a többség annak tart?

Ki a többség? Azok, akik a leghangosabban ordítanak, vagy azok, akik egyazon véleményen vannak?

Ha mindenki ugyan azon a véleményen van, mindenki normális?

Mi a fontosabb, az egyén érdeke, vagy a társadalomé? És honnan tudja valaki, hogy a melegeknek mi a jó, vagy épp mi szolgálja a köz javát?

Lehet mindenki piros, nekem jó így, kéken!

xoxo Maxen

Miért hiszik sokan azt, hogy aki meleg, az egyszerre pedofil is, és aki pedofil, az biztos, hogy meleg?

A kettő teljesen más!

Számomra elképzelhetetlen, hogy barátságon túl más is legyen egy 20-22 évnél fiatalabb sráccal (sőt, ebből a korosztályból még barátból is kevés van). Melegként a hasonló gondolkodású, érett, egzisztenciával rendelkező melegek irányába kanyarodtam már a legelején, és kategorikusan zárkóztam el a nálamnál jóval fiatalabbaktól.

Ez persze nem azt jelenti, hogy más melegek nem a fiatalabb srácokban keresik a testi-lelki örömöket. Ezt viszont akkor se nevezném pedofíliának. A kettő nálam egyértelműen elkülönül...a pedofília egy nemileg éretlen ember és egy nemileg érett ember kapcsolata...a meleg viszony viszont két szexuálisan érett személy kölcsönös beleegyezésén alapul.

A kérdés már csak az, mennyire más, ha egy negyvenes éveiben járó férfi jön össze egy tizenéves sráccal, vagy ha két tizenéves meleg srác folytat viszont?

És akkor a beleegyezés korhatáráról még nem is beszéltem...

Mindenkinek megvan a maga ideája, de ha valaki közel merészkedik a tűzhöz, az óvatos legyen, nehogy megégjen ;)

xoxo Maxen

Ui.: jelentem, visszatértem, a sablon marad, én is maradok, hallatom a hangom =)

Egy heteró kapcsolat a nő és a férfi természetének kiegyensúlyozott viszonyáról szól. Lehet-e akkor a két férfi kapcsolata ugyan olyan kiegyensúlyozott?

Azt szokták mondani, a férfiak a szexet, a nők az érzelmet keresik a másikban. Eszerint két férfi sokkal könnyebben áll össze a szexualitás kedvéért, mint az érzelmekkel teli kapcsolatért.

Vajon mi az alapja egy jól működő, monogám, érzelmekkel és szexualitással teli kapcsolatnak?

Kell hozzá tisztelet, az, hogy az érzelmek meglegyenek, vagyis a szerelem, kell a férfiúi büszkeség, megfelelő racionalitással és kompromisszumokkal. De legfőképp a szándék, az elhatározás. Bele lehet menni úgy a kapcsolatba, hogy kizárjuk a mély érzelmeket, megtartjuk a szimpátiát, a baráti irányt, amit megfűszerezünk a szex-szel, de ha két ember azt mondja, 'mi járunk', ennek hogy lehet része a megcsalás, az érzelem nélküli kicsapongás, hogy lehet más irányba kacsintani?

Mi az, ami összefog két férfit, hogy egy olyan standard viszonyuk legyen, ami egy heteró pár esetében hosszútávon működik? Mi a recept?

xoxo Maxen

Hogy miért nem pártolom Magyarországon a melegfelvonulást?

Mert Magyarország nem áll készen!

Mert a melegfelvonulás egy "majális", de Magyarországon a melegek kordonnal elzárva, karanténban vonulnak.

Mert ezen a napon ellepik a belvárost a szélsőségesek is.

Mert a magyar melegek nem állnak ki igazán önmagukért, hanem elbújnak, elkülönülnek.

Magyarországon a melegfelvonulás nem olyan, és nem úgy kezdődött, mint évtizedekkel ezelőtt Nyugaton. És nem is úgy tűnik, hogy ezzel a lendülettel bármi eredményt is el lehet érni egy ilyen időszakban.

Aki igazi felvonulást akar, az ne Pozsonyba, Varsóba, vagy Splitbe menjen, de ne is a kordon-város-budapestbe. Az menjen Amszterdamba, Bécsbe, Londonba, vagy Párizsba.

Nem elég a kordon mögött a színpadon nagy szavakat hangoztatni. Nincs is értelme kimenni. Mert eredménytelen célokért felesleges veszélybe sodorni magunkat.

Melegként a melegfelvonulás napja a legveszélyesebb nap. Majd talán máskor, más időben, más országban, más társadalomban.

xoxo Maxen

update: délelőtt, munkába menet érezni lehet az Andrássy környékén, milyen csend honol. Feszült helyzet. Sehol senki. Aki van, az siet. Menekül most innen mindenki.

Hajnalban kelek. Fáradt vagyok, de izgatott. Most először megyek külföldre repülővel. Most először utazom Londonba. Pupáktól kaptam az utat szülinapomra. Mindent összepakoltunk. Csak egy kis táskát viszek, amiben a kamera van és a fényképezőgép. Vonattal megyünk a Nyugatiból. Álmos vagyok, de nem alszom, majd a gépen pihenek.

Vár London!

Olyan érzésem van, mintha mindig is ezt vártam volna. Az egész kezd azzá válni, ami a Budapestre költözéskor volt. Olyan erős vonzás.

Felszáll a gép. Izgalmas, de 20 perc után már zenét hallgatok. Aztán feltűnik a La Manche csatorna. Luton felé tartunk, Londontól északra. Hamarosan ereszkedünk, s már a magasból érzem, hogy ez itt Nyugat-Európa.

Felszállunk a vonatra, s kezdetét veszi az utazás a városba. A vonatút unalmas. Tipikus angol fejekkel. Négerekkel és arabokkal. Plusz egy kínai mellettem.

A St. Paul's-ra érkezünk. Azonnal veszünk egy térképet, de így is bolyongunk, nem tudjuk mi a helyes irány. Egyrészt, még csak 8 óra múlt, éhesek vagyunk, másrészt a hotel a város másik végén van, Peddingtonban, a Hyde park mellett.

Egy erősen francia külsejű cigizős nő segít eligazodni. Már-már térképlyukasztó pózban magyaráz a cigarettával.

Jól eligazít minket a rossz irányba. Aztán nagy nehezen a helyes irányra találunk, s kilyukadunk az Oxford streeten. Sehol egy normális étterem, pedig nagyon éhesek vagyunk, így az első mekibe vezet az utunk. Reggeli után pedig irány a hotel.

Nagyon tetszik a környék. Tipikus elegáns angol utca, tele tipikus elegáns fehér falú házzal. Érzem, hogy kezdem megkedvelni...mit megkedvelni? Beleszerelmesedni a városba.

A hotelbe ugyan bejelentkezhetünk, de a szobát még nem foglalhatjuk el. Továb állunk hát, s vásárolni megyünk az Oxford streetre. TopMan, Zara, H&M, River Island...sok helyre bemegyünk.

Lefutjuk a kötelező köröket. Ez a 4 nap fantasztikus. A London Eye-t a harmadik napon sikerül meghódítani. Fényképezkedünk brit katonákkal, őrökkel, lovasokkal. S rengeteg turistát kérünk meg, hogy csináljanak képet, amit persze viszonzunk.

A városban van valami fantasztikus, valami erő, ami beszippant és nem enged el. S ilyenkor a metróra gondolok, hogy milyen bonyolult, de ugyanakkor mégse, hiszen, ha valaki jobban szemügyre veszi, láthatja, milyen egyszerű kiigazodni a táblán a Deák téri metrómegálló bonyolultságát felülmúló állomásokon.

Aztán ott van az a lány...piros sportcipő, Nike, a szürke pulcsi, a rövidnadrág, és mindehhez a fekete csipkés harisnya...Blackberryn hallgatja a zenét és együtt száll ki velünk, meg a barátnőjével, aki kis bundában, magassarkú cipőben és cicanadrágban van szép sminkkel. Annyira nagy a kontraszt kettőjük között, de a piros Nike-s lányban benne van az, amit én Londontól, Európától, Nyugattól várok: benne van a lazaság. Ők nem követik a szabályokat, hanem írják.

Ez az, ami tetszik! London nem követ olyan sablonokat, mint Budapest, London maga a karakter, amiben benne van minden eleme egy világvárosnak. Az, hogy szombat éjszaka a Sohoban a srác kiáll az utcára és kacsáztatja a sörösüveget, mint más a követ a tó felszínén...egyszerre felháborító, bizarr és érdekes!

A Sohoban a melegek kézen fogva sétálnak. Nem érdekli őket, hogy a szemközti kocsmában heterók szórakoznak. A heterókat se érdeklik a melegek. Mindenki elvan, mindenki csak a saját dolgával törődik.

Aztán ott van a buszsofőr. Az utas fellép a buszra, s szól neki, hogy a busz maga előtt tolt egy kukászsákot. A sofőr leszáll. Kiszedi a szemetet, s a kuka mellé teszi. Elviszi a kukához és a kiesett szemetet is odarúgja a kuka mellé. Nem hagyja ott. Amit viszont nem tudott kiszedni a busz alól, az ott marad. De csak addig, amíg nem jön a kukásautó (aki épp akkor ért oda...de a kettő szerintem nincs összefüggésben).

A bicikli...Nem tudom, hogy a budapesti városi biciklikölcsönzés miként működik majd, de biztos vagyok benne, hogy nem úgy, ahogy egy kulturált, civilizált városban, mondjuk Londonban működik. Összeszedik a biciklit, s délelőtt a gyűjtőhelyre szállítják. A hotelünk előtt is volt egy ilyen. Beállítják őket a helyükre és minden rendben. Nem csak hiszem, hanem kifejezetten tudom, hogy ez Magyarországon ilyen formában nem működhet.

Beleszerettem Londonba. Azért, amiért olyan sokan: mert nem Kelet-Európa.

Milán, az egy londoni ismerősöm meg is jegyezte, hogy London nem csak egy város, hanem maga Nyugat-Európa. És én imádom Nyugat-Európát.

xoxo Maxen

Két hete elmondtam anyának a telefonba, hogy meleg vagyok. Sírt és nem értette. Másnap beszéltünk egyszer, s a saját hibájának tartotta. Kérte, hogy ne mondjam el apának.

Aztán utána csend volt. Nem kaptam hírt róla. Apával beszéltem kétszer telefonon.

Aztán ma reggel hazajöttem. Apa jött értem. Hazafelé beszélgettünk, s rákérdezett, hogy mivel zaklattam fel anyát. Mondtam neki, hogy semmivel. Tovább faggatott, de kitértem. Végül már annyira kiállhatatlan volt, hogy kértem álljunk félre.

Leállította a motort, de nem mondtam semmit. Rákérdezett: barátom van. Mondtam neki, hogy igen. Aztán kezdődött egy számomra felvilágosult, néhol kínos, néhol egészen meglepő beszélgetés. Ki ő, mit csinál, akkor most az eddigi hazugságokból mi igaz, mi hogyan van?

Majd felvázolta a tényeket: anyának nem kellett volna elmondanom, helyette inkább csak neki, de már mindegy, most meg kell nyugtatni, a nagyszülők, rokonok és a tesóim nem tudhatják meg. Fiút nem vihetek haza!

De ami a legjobban meglepett: miért nem akarok feleséget, és ha akarok, mellette még lehet néha 1-1 fiú barátom? Kijelentettem, hogy nem, azt pedig nem tudom, mi lesz 5-10 év múlva. Nem feszítettem a húrt, maradjon csak nyugodt, ha már ilyen jól fogadta.

Ezzel le is tudtuk. Aztán jött az AIDS és a hasonló sztereotípia, hogy a melegek váltogatják a partnereiket, hogy hűtlenek, hogy ha én csak két éve vagyok meleg, akkor majd megváltozom. Kérdezte, hogy melyik szerepben vagyok, hogy én vagyok a "köcsög" (passzív)? Mert az milyen káros... Aztán kifejtettem neki, hogy nem csináljuk napjában 5-ször és tisztelem, becsülöm a barátomat, aki a társam és sose okoznék neki fájdalmat azzal, hogy megcsalom.

Anya kedvesen várt, mint mindig. Nem került szóba a melegségem, általános, mindennapi dolgokról beszéltünk. Aztán, amikor anya elkerült, apa odajött. Kérdezte, van-e fotóm a barátomról. Mutattam neki. Nem szólt semmit.

Ami különös, hogy 1 órával később anya bejött a szobámba, s megkérdezte, láthatna-e képet róla. Ő se szólt semmit. Aztán végül azt mondta, időbe telik, míg megszokja.

Nem volt kiabálás, se sírás. Olyan természetesen vették - vagy csak számomra tűnt annak -, mintha arról számoltam volna be, hogy vettem egy új cipőt.

Furcsa. Talán magukban teszik fel a kérdéseket, vagy még el se jutottak odáig. Az is lehet, hogy ezt megbeszélték egymással.

Tisztában vagyok a szabályokkal, amiket tiszteletben tartok. Ugyanakkor továbbra is ritkán járok haza.

Egy valamiben azonban mintha megváltoztak volna. Már egyikük se hozta szóba, hogy költözzek haza. Már vagy nem akarják, vagy csak tiszteletben tartják a pesti magánéletemet.

Most nem akarom, hogy kérdezzenek. Most fáradt vagyok. Álmos. Ha időbe telik feldolgozni, időbe telik válaszolni a kérdésekre is.

xoxo Maxen

Morálisan mivel jobb ez az alkotmány, mint az előző? Nem elég egy új preambulum a régibe?

Miben változott meg a magyar társadalom, hogy új alkotmány kell neki? És miért épp egy 20 éve regnáló, azóta változást felmutatni nem képes politikai elittől?

Miért kell új ruha egy koszos testre? Vagy a társadalmi- és közéleti megújulás előzménye egy új alaptörvény? Nem késtek akkor már el ezzel?

S mi több, miben magyar, nemzeti, korszerű és európai ez az alaptörvény?

Nevezhetjük magyarnak, mert sokszor benne van ez a szó. Nevezhetjük európainak, mert tényleg hivatkoznak egy európai egységre. Talán még nemzeti is, mert ez a szó is sokszor ismétlődik. De miben is korszerű? Mitől lesz igazán európai?

Ez az alaptörvény ezzel a szövegezéssel helyt állna akkor, amikor egy társadalom támogatását élvezi valamikor 50 évvel ezelőtt. De nem állja meg a helyét akkor, amikor ezt a társadalmat millió apró mindennapi probléma, morális anomáliák szegélyezik és az alkotmányozó réteg tekintélye vitatott.

Magáénak érzi ezt majd a társadalom? Egyáltalán, ki alkotja az új alkotmány szerint a társadalmat?

xoxo Maxen

2011-ben nem lesz Magyarországon melegfelvonulás...

Nem vettem volna részt rajta, de mégis sért és felzaklat, hogy, ha akarom, ott leszek.

Így viszont nem. A szavazatomat pedig már bánom. Bánom, hogy egy olyan begyöpösödött, posztszovjet, önmagát 15 éve még liberálisnak, most már az én olvasatomban egy álszent, konzervatívnak nem, de ideológia nélküli KDNP-irányította pártnak adtam, mint a Fidesz.

Gratulálok önmagamnak ezért a hülye, átgondolatlan lépésért, ami akkor jó ötlet volt.

Most viszont egyre jobban érdekel, hogy a meleg életemet kialakítsam, s egy ilyen buziellenes döntés nem tántorít el, idén részt veszek melegfelvonuláson, igazin, s nem amolyan magyar-féle konzervdobozba zárt félelemmel teli rohanáson.

Idén vagy Párizsban, vagy Amszterdamban, netán Bécsben leszek.

Remélem találkozom majd magyarokkal!

xoxo Maxen

2010. január

Szegény vagyok, meggyötört, fáradt és halk. Nem tudok menni se jobbra, se balra. Némán állok.

Áll mellettem valaki, akit nem ismerek még. De kezdek megszeretni.

Pupák: Maxen nem mond ki dolgokat.

2010. február

Ott áll előttem. Mosolyog. Leveszi a sapkáját. Mosolyog. Ha erre a pillanatra gondolok, könny szökik a szemembe. Mosolyog. Mosolygom. Mosolyog. Nevetek. Mosolyog. Megölelem. Mosolyog. Kimondom, érzem: szeretlek. És Ő még mindig mosolyog!

Maxen: abban a pillanatban igazán szerelmes lettem.

Pupák: abban a pillanatban igazán szeretve lettem.

2010 tavasza

Érzem a céljaimat, érzem a terveimet, érzem a jövőmet.

Felmondok és munkát keresek. Nehéz. Állom a sarat. Szembe szegülök a szüleimmel. megalázkodom és háborút vívok. Hibát követek el. Gyötrődöm, igyekszem elfogadni magam. Majdnem bevallom a szüleimnek. Aztán hallgatok. Gyáva vagyok és bátor. Erős és gyenge. Maxen vagyok, de mégis Roland. Roland vagyok, s mégse hagyom el Maxent.

Elárulom a Pupákot. Haragszik rám. Hazamegy. De vissza jön. Hibát hibára halmozom. Gyenge vagyok az életemben. Nem hiszek Istenben, de mégis, egy éven belül kétszer fohászkodtam hozzá. Milyen ironikus, én, aki nem hiszem a felsőbbrendűt, térdre borulva, összezárt kezekkel kérek tőle; mintha az utolsó lehetőségem lenne, vagy csak a megnyugvás, hogy hátha mégis.

Maxen: Olyan érzéseim vannak, amiket sose éreztem még. Érzem a fővárost, érzem Pupákot. Érzem a szerelmet. Érzek bánatot. Érzek és vagyok.

2010 nyara

Már nem keresem magam. Tudom, hogy meleg vagyok. Már nem keresek senkit, mert van társam. Már csak választ keresek arra, hogyan mondjam el a szüleimnek, hogy milyen a melegek élete.

Végigdolgozom a nyarat. Egyetlen élmény él bennem, mélyen belém véste magát. Az a strand. Az a víz, az a mosoly, az az élmény, az a nap. Azt idén ezerszer szeretném átélni!

2010 ősze

Összeköltözöm Pupákkal, s közben összekülönbözöm a legjobb barátommal. Többé már nem beszélek vele. Komfortos életet alakítok ki, s kitűzök egy új célt: London.

Maxen: Szeretném Londont.

London: Szeretném Maxent.

2010 vége

Egy év telt el úgy, hogy azon gondolkodtam, hogyan mondjam el a szüleimnek. Végül nem mondtam el. Egy év telt el úgy, hogy van egy olyan ember az életemben, akit szeretek, aki, ha a jövőmet álmodom, mindig ott van mellettem.

2011 idusa

Már nem látom a régi Maxent. Elvesztettem a stílusomat. De visszaszerzem. Újra energikus leszek, életerős. Jön a tavasz, s én kivirágzom. Várom májust. Akkor születtem. Nekem az évben az az igazi új év.

Barátokat akarok. Nincsenek. Rájöttem, mindenkit otthon hagytam. bezártam egy ajtót, s mögötte maradt minden, amit 22 év alatt felépítettem. S nem csak én tartok a kezemben egy kulcsot. Pupák is. Ugyan azt éli át, mint én, csak én előbb zuhanok magamba.

Elhagy a racionalizmusom. Mindenben világosan látom a racionális lépést. Mindenben. Az érzelmek terén kapkodom, csapkodom.

De most mély levegőt veszek. Lesznek Pesten is barátaim, megmarad a szerelmem, akinek érzelmek terén mindent megadok, akinek a menekvés leszek. De tudom, hogy ő is és én is arra vágyunk, hogy mások véleményét is ismerjük. Mesélni akarok neki a barátaimról.

2011 még tartogat nekem sok fejtörést, de én továbbra is leszek Maxen, az arcnélküli, s leszek Roland, a mosolygós srác. Talán 2011-ben ez a két személy végre egyesül.

xoxo M

Mindenki volt már olyan cipőben, hogy tudja, féltékenynek lenni felesleges és nevetséges, mégis az. És ez az érzés nem abban nyilvánul meg, hogy tíltasz, hogy tűrsz és nyomozol.

Sokkal inkább abban, hogy rákapcsolsz, hogy érzed, kicsit leeresztettél, hogy kicsit elszürkültél.

Szembe állsz a tükörrel és rájössz, elegánsan, mindig jól öltözötten nem elég megjelenni. kell egy kis igazítás ott és egy kis rádolgozás itt.

Féltékeny vagy és felizzik a versenyszellem. Most először érzed, hogy bizony ez a rivális nem az a rivális, hanem egy helyzet, amiben önmagad állítasz versenytársat. Ez a versenytárs csak a fejedben létezik, s megpróbálsz megfelelni neki. Annak, akit le akarsz győzni; annak ellenére, hogy nincs verseny. Mégis mindent megteszel, hogy első legyél.

Ez csak egyszerű féltékenység, de mégis kiszakít a hétköznapokból, mert érzed, hogy nem is vagy egyedül ezen a terepen, körbe vesz a sok vad, akire vadászni lehet, s ráébredsz, muszáj csalinak maradni.

Szóval én most rájöttem, nem elég, ha egyszer jó helyen voltam a jó időben a jó emberrel. Végig jónak kell lennem, mert nincs is rosszabb, mint átlagosnak látszani.

xoxo Maxen

Első blogtalim.

Jelentem, élveztem!

Jó volt találkozni Meztelencsigával. Ő az egyik ember, akivel nagyon jóban vagyok. Bár most se beszélgettünk túl sokat.

Captain kellemes csalódás volt. Igazából nem tudom, miért furcsálltam vele a találkozást, talán az előzmények komikuma sarkallt erre, végül szét szívattuk egymást...a szó nem rossz, legkevésbé pajzán értelmében. és ígérem, felületet nem, de lehetőséget adok még a visszavágásra ;)

Aztán ott volt még egy régi ismerős...heteró koromból. Ő nem tudom, olvassa-e egyáltalán a blogomat (ha itt vagy, jelezz!). Vele is jó volt találkozni...noha a közeg szokatlan volt.

És Matin...aki feladatként kapta, hogy kövessen meg. Szerencséjére meg is tette, s ez a kis "kényszer" egy hosszú és szép barátság első alapköve...remélem te is így látod :P :D

A pultnál sikerült beszélnem kicsit kontikivel, akit megnyugtattam, az 'Alku' megtörtént, eladtam a testem az Ördögnek  Istennek, de ne féljen, fogok én még komináutolni :)

Defallával keveset beszéltem, kicsit többre számítottam. Ahogy szinte csak pár mondatig jutottunk 979-cel és SPF-fel is. És ezt is nagyon bánom :\

Andreo pedig olyan távol volt végig, hogy felém se nézett :P

És Sviktor...ő betartotta a szabályaimat, amit amúgy sose tesz. Ezúton is köszönöm az italt. Jó társaság! :)

És közben csalok, mert lesem mások blogjait, kit hogy hívnak, kit hagytam ki...Norbit, aki nem is blogger, de mégis vele beszélgettem a legsemlegesebb témáról, a leghosszabban...róla tudtam meg a legtöbbet. És közben sajnálom, hogy nem beszéltem mindenkivel, aki ott volt, főleg nem azokkal, akinek a blogjáról nem is tudok, vagy ritkán tévedek oda.

És igen, a 25 évre titkosított kibeszélés aktív részese voltam, s ha ez a beszélgetés, az őszödi a blogtalis beszéd kiszivárog, komoly blog-polgárháború tör ki, és elsőszámú üldözött lennék...két társammal együtt :D

Végszónak pedig köszönöm az estét. Egy élmény volt uraim!

xoxo Maxen

Ps.: Az előző bejegyzés tárgytalan. =)

Nem tudom elképzelni magam, mint 40 éves meleg.

Egyszerűen képtelen vagyok látni azt, hogyan változik az életvitelem azzal, ahogy öregszem. Ha heteró lennék, tudnám, hogy 30 éves korom után megházasodnék, harmadik évtizedem első éveiben gyerekeket vállalnék, majd őket nevelném, az unokáimat, végül már csak történelem lennék.

De mi lesz velem 10 év múlva, amikor majd mások nevelik a gyereküket? Én majd sikeres leszek? Ennyi?

Tudom, milyen fiatal, huszonéves meleg srácként bulizni, szórakozni, megélni új dolgokat, de nézzünk szembe a tényekkel: a törékeny, kedves és gyerekes külső 10 év múlva már nem csábít senkit. Elkezdek kondizni, izmot növeszteni, átalakul az életem, s úgy érzem majd, billent a mérleg, éltem, elértem életem csúcspontját, s szépen lassan a görbe a mélybe fordul. Leszek először 30, aztán 40, majd 50, végül ha minden jól megy, talán 80 is.

Borzalmas belegondolni, hogy mi lesz azután, hogy elfújom a 30 gyertyát a tortán. Nincs ötletem, alternatívám! Nekem, aki egy egyszerű bevásárlásra is csinál B, C, D és még Zs tervet is. Most pedig nem tudom, merre tovább. Úgy érzem magam, mint egy 35 éves nő, aki még a klimax beállta előtt megszülné első gyermekét.

Akarok valami nagyot alkotni, valami maradandót, úgyhogy gondolkodom, s öntöm magamból a terveket!

xoxo Maxen

Egy friss hír szerint akinek sok barátja van/volt, az sokkal torelánsabb és liberálisabb... szerintem ez egy marhaság, de azt igaznak gondolom, minél többféle gondolkodású ember között mozogsz, annál jobban kialakul a toleranciád, s annál jobban képes vagy szelektálni és feldolgozni az információkat.

xoxo Maxen

Szabályozni kell-e az internetet? Demokratikus-e, ha ha a szélsőség nem hallathatja a hangját? Egyáltalán, meddig mehet el a politika?

A demokráciában mindenki megszólalhat. Legyen az a szélsőjobboldal, a szélső baloldal, meleg vagy pap. Mindenkinek lehetősége van hallatni a hangját. Az internet pedig szabályozatlan, kaotikus formában engedi mindezt.

A baj ott kezdődik, hogy amikor másfél évtizede robbant, és terjedt az internetbomba, senki se reagált érdemben. Fűnek-fának lehetett szabályozatlanul honlapja. Jelenleg pedig nem is lehet országos szinten szabályozni, maximum manipulálni.

Kínában ez a manipuláció már működik, Észak-Koreában pedig odáig reszeltek le az internetből, hogy nincs is internet, hanem valami mutáns belső hálózat.

A baj csak az, hogy a magyar hatóság is rossz végét igyekszik megfogni az internetnek. Nem a tiltás a legcélravezetőbb, hanem az információ. Az oktatási rendszernek köszönhetően máris droidokat nevelünk. A társadalom egy része vezetőket termel, míg a jelentős többség az, akit nem is érdekel, hogy a Facebook milyen adatvédelemmel dolgozik, az interneten mi elérhető és mi nem.

Ha viszont az információ áramolhatna, s mindenki rendelkezne kellő tudással, mérlegelni tudna, az már egy utópisztikus társadalom lenne. Ebben viszont nem hiszek!

Hiszek viszont abban a demokráciában, ami kultúrkörökre, civilizációs régiókra van bontva, de abban nem a liberális értékek uralkodnak. A szocialista-kommunista rendszer 20 év végképp becsődölt, a liberalizmus is a "mindent lehet" elv alapján káoszt hozott, ergo meghal, hisz a "szabadság" szót annyi mindenre mondják már, hogy hiteltelenül hangzik.

Egyértelmű, hogy változásra és szemléletváltásra van szükség, de vajon hogyan lehet egy ilyet elkezdeni? Magyarország túl kicsi hozzá, az USA túl anyagias és materális, Európa még túl gyenge. Kína még nem erős, és belső gondjai is jelentősek.

A kérdés tehát: ha azt mondjuk, demokratikus, szabad jogállam vagyunk, s valaki azt mondja, hogy a felhő fehér, akkor lehet azt mondani, hogy a felhő piros, vagy lehet azt is mondani, hogy nem látok felhőt, de lehet azt is mondani, hogy nem érdekel a felhő, így az se, milyen színű. Ergo, ha demokratikus jogállam vagyunk, mi, az USA, Európa országai, stb., miért akar bárki is korlátozni bárkit is abban, hogy szabadon mondhassa ki saját véleményét, netán leírja a kuruc.infon a közössége nézeteit?

A demokrácia arról szól, hogy szabadon szólhatok, hogy szabadon válogathatok a nézetek között, hogy szabadon eldönthetem, mi jó nekem és mi rossz, de szabadon véleményemnek sem kell lennie. Ha már a közérdek mögé rejtve korlátozunk valamit (legyen az társadalmilag hasznos, netán a többség által elítélt), azt lehet szabad, demokratikus jogállamnak nevezni? Ha a kuruc.info ma veszélyes, mert társadalomellenes, akkor holnap én is veszélyes leszek, mert meleg vagyok?

xoxo Maxen

Azt hiszem nem én vagyok felkészületlen. Azt hiszem a szüleim azok! Sőt, az öcséim is az!

Én elmondanám. Úgy jöttem haza, hogy a vonaton gondolkodtam, mi lenne, ha most elmondanám? Aztán beléptem az ajtón, s megrémültem. Fürkésztem őket. 2 órával később már tudtam: én még mindig ugyan az a kis fiú vagyok a szemükben, aki voltam. Bennem nem látják a fiatal felnőttet, s erről az öcsém tehet!

A 21 éves öcsém, aki képtelen egy rántottát megcsinálni magának, akivel folyton megy a rivalizálás, aki még mindig 16 évesként viselkedik.

Azzal az öcsémmel, aki itthon lakik, 2 évvel korábban kezdett dolgozni, mint én. Ráadásul sose kért pénzt a szüleimtől. A legrosszabb, hogy belemegyek a játékába. Hogy lehetnék felnőtt a szüleim előtt, ha vitatkozom és beszólok a testvéremnek?

Nem láttak semmit az önállóságomból, az öcsém sose fog felnőni, a szüleim pedig sose értik meg, hogy a világ nem csak a szülői házból és annak 5 km-es hatóköréből áll. Így viszont megy a sunnyogás és a hazugság: miért megyek vissza a fővárosba előbb, miért van +1 lakótárs, miért nincs barátnőm, miért jövök olyan ritkán haza.

Ez utóbbira egyszerű a válasz: az én otthonom a főváros, ahol vár valaki. Úgy, ahogy egykor édesanyám is várta édesapámat.

xoxo Maxen

Hogy miért érzem, hogy Magyarország a demokratikus jogrend útján halad előre, az egyenlőség irányába?

Mert egy ilyen dilettáns ötlet, mint a homoszexuális kontra heteró szélsőséges vitában a markánsan "hazafiak" ismét lejáratták magukat.

tegnap néztem a Mokka egyik Heteró felvonulással foglalkozó riportját. Steiner Kristóf egy új arcát véltem felfedezni, s azt a motívumot, ami kirajzolja előttem, mennyire is jelentéktelen, viszkető és erőtlen a próbálkozás, hogy a szélsőjobboldal keresse saját igazát, hol a melegekkel szemben, hol a zsidókkal, hogy a külföldiekkel, hogy pedig a cigányokkal szemben.

A gazdasági válságok során a szélsőség térnyerése mindig új hullámot kap. Ez tény. Ahogy az is az, hogy a magyar társadalom nem azért adta vokság a Jobbikra, mert utálja a buzikat, hanem azért, mert a mai magyar politikát nem tudja elfogadni, ahogy utálja Gyurcsányt, ahogy utálja a recessziót, ahogy utálja azt, hogy elvesztette a munkahelyét.

A mai magyar társadalom, ahogy minden önmagát kereső, értékeit átértékelni kénytelen közösség, keresi a kiutat, s ez néha ellentéteket szül, s a szélsőjobboldal ezt az ellentétet és kiábrándultságot, az elégedetlenséget használja ki. Keresi azokat, akiket, ha még csak egy napra is, képes hibáztatni. Teszi mindezt azért, mert nincs racionális alternatívája!

Tegnap a homoszexuálisok, ma a cigányok, holnap az MSZP, azután a franciák, majd ismét Trianon, aztán megint a melegek, s eltelik 4 év. Ha időközben nem indul be a gazdaság, akkor megint jön ugyan az a kör. Kivonul 80 ember, hogy rákontrázzon a melegfelvonulásra. Talán majd lesz egy "Nemzetibb Együttműködési Nyilatkozatuk" is.

Nem félek a szélsőjobboldaltól. Megverhetnek, mert meleg vagyok, kiabálhatják, hogy mocskos buzi vagyok, készíthetnek tojásdobálós akciótervet a felvonulásra, de sose korlátozhatnak abban, hogy kiálljak azért, hogy én kisebbségként a többség védelmét kérjem, hogy felszólaljak azért, egy felvilágosult, modern társadalom ruházzon fel a lehetőséggel, hogy boldog meleg legyek.

Amíg a szélsőség ugyan olyan kisebbség, vagy nem kisebb, mint az én klikkem, a meleg közösség, addig nem félek semmilyen felvonulástól. Addig arra gondolok, azt tervezem, hogyan fogadtassam el magam, hogyan mondjam el a szüleimnek, hogyan reagáljak arra, ha rákérdeznek, meleg vagyok-e.

A társadalom nem engem utál, a társadalom pusztán keresi a kérdéseit, hogy utána kereshesse a válaszait. Addig, s remélhetőleg utána is mindenkinek joga van hite és erkölcse mellett kiállni, legyen az heteró vagy meleg.

xoxo Maxen

Egyik volt egyetemista csoporttársam a szélsőjobboldali eszméket elfogadó, a diktátorok szerepét kihangsúlyozó ember. Olyan, akinek a polcán ott virít a Hitler életéről szóló könyv, Sztálinról olvas és Lenin munkásságát követi nyomon. Aki egyoldalúan fogadja el és hiszi, hogy Horthy és rendszere a külpolitika áldozata volt, aki elveti a szociáldemokratikus elveket és megveti a liberálisokat.

Nagyon jóban voltam vele egyetem alatt. Értettem a nézetét és gondolatvilágát, még ha azt el nem tudtam fogadni. Érettem, hogy a rajongása nem a hitleri vagy sztálini diktatúra ideológiai azonosulása, hanem a személyi kultusz és a diktatórikus, erős vezér szerepének a magasztolása.

Azt viszont nem értem, hogy mit keres a Lehet Más a Politika aktivistái között?

Én azért hiszem az LMP újgenerációs politikáját, mert látom benne a lehetőséget, az alternatívát. Nem azt látom, hogy melegházasság, hogy meleg örökbefogadás, hanem azt, hogy politikailag képes a rekrutációt erősíteni, a fiatalság érdeklődését megfogni.

Számomra az LMP egy példa, hogy a fiataloknak miként kell megismerniük és belehelyezniük önmagukat a politikai világba. De legfőképp egy alternatívát jelent a gondolatvilágomban.

Nem gondolkozom egy dimenzióban. Konzervatív vagyok és egyben liberális. Ami azt jelenti az én felfogásomban, hogy konzervatív és liberális elemeket is képes vagyok elfogadni, hogy úgy tartom fontosnak az eutanáziás, hogy közben a közösség érdekeit az individuum elé helyezem, hogy elvetem a liberális piaci gondolkodást, de nem értek egyet az Egyház óvszerpolitikájával.

Jobbról is, balról is, a centrumból is építkezek. Én nem a szélsőségek irányába húzok, hanem a centrumban látom a lehetőséget.

Mégis képtelen vagyok napirendre jutni az LMP-t illetően. Úgy tűnik, tiszavirág élete leáldozóban van. A fővárosban nem lesz képes a liberális pajzzsal megütközni, elvérzik a vetélytársakkal szemben.

S mindehhez hozzájárul ez az anomália. Mit képvisel az LMP, hogy egy korábban a szélsőség erejében, az MSZP álmagyar megnyilvánulásaiban hívő ember átpártol középre, egy majdnem baloldali, környezettudatos és önmagát liberálisnak beállító párthoz?

xoxo Maxen

Vajon a melegek sorsa a magány? Az az állapot, amikor a materiális javak mind megvannak, de nincs körülöttük a saját család, a feleség, a gyerek?

Vajon a melegek a szívük mélyén tudják, hogy örökké magányosak lesznek, hogy mindig lesz olyan perce az életüknek, amikor nem lesz másuk, csak a hátizsákuk, és az, ami ebben a táskában benne van?

xoxo Maxen

Azt hittem, sose jön el az a perc, amikor kimondom, hogy ki is vagyok.

Mindig azt gondoltam, én majd csak megbújok a melegek mögött, játszom majd az álheteró szép életét. Aztán végül mégse.

Emlékszem, 2008 késő őszén milyen viharosan szakítottam a barátnőmmel. kapcsolatunk utolsó két hónapja szét szakadt, semmivé vált, összetört, s egy apró lépést se voltam hajlandó tenni azért, hogy ez az állapot javuljon. Mondhatni, tárt karokkal vártam, hogy egy fiúé lehessek. A melegekről viszont egy torz és groteszk képem volt: magasak, jóképűek, két napos borostával, izmosak machok és kellek nekik.

Ezt a legelső srác majdnem képes volt alátámasztani, a második pedig szinte meg is felelt ennek az álomképnek, így nem csoda, hogy olyan voltam, mint egy kislány, aki sose lép ki a rózsaszín álomvilágból, s nem látja felnőni és meghalni a cuki kiskutyákat.

Hölgyeim és uraim! Egy téveszmés, sírós kis meleg fiú voltam, aki képtelen volt elfogadni, hogy meleg, s aki képtelen volt elfogadni, ha valaki dobja!

Ez mára annyira változott meg, hogy tudom, meleg vagyok. Ezt a tényt elfogadtam már jó ideje, de még mindig keresem az utam és a helyem a melegek között. Pupákkal szerencsére kialakult egy olyan életstílusom, amire építeni tudok, akarok, fogok. Ezért hálás vagyok neki!

De még mindig nem tudtam magamban helyre tenni a kérdést: felvállaljam-e a szüleim előtt? Egyszerűen nem tudom, hogy merjem-e. Mert ha merem, akkor szembe kell néznem a családom csaknem felét alkotó homofóbokkal, a konzervatív, vidéki családdal. Ha viszont nem merem, akkor hazudhatom tovább, hogy a barátom, akit szeretek, miért és hogyan a szobatársam? Amúgy apu találkozott Pupákkal 2 hete. Azt hazudtam, munkatársam. Ebből hogy mászom ki? Tudom, az igazsággal!

Milyen könnyű lenne minden, ha én Én lehetnék, s nem Maxen. S miylen nehéz megválni tőle, aki immár lassan két éve vagyok: Maxentől!

Úgy érzem, Maxen a részem, hogy ő én, hogy Én=Maxen.

De Maxen képvisel valamit, ő a titkolózást, a bujkálást. Mégis vonz benne valami, ami rejtelmes, titokzatos, s ha úgy akarja, mondhatja bárkinek, "nem is létezem".

Amikor azt akartam, ölje meg valaki, mert gyűlölöm, akkor dühös voltam, rá, mert korlátokat emel körém. Rácsokról beszélek, holott nem látom, hogy én magam vagyok Maxen körül a rács.

Roland vagyok. Kicsit kelekótya, kicsit butácska, kicsit kisfiú. Maxen is vagyok, de nem tudom, ki is Maxen. Maxen csak egy szép szemű srác, aki nem lehetek a munkahelyemen, aki nem lehetek a kávézóban. Nekem ott a visszafogott és meleg Rolandnak kell lennem, annak, aki lenni akarok.

Rolandként mindig meg kellett és kell felelnem. Az elvárások, a legidősebb fiú szerepe jutott nekem. meg kell birkóznom a fehér proli szerepével és ha mindez nem lenne elég, még meleg is vagyok.

De azt hiszem, most egy komoly lépést tettem előre: összeköltöztem a barátommal. Felelősség, tudatosság, lépések egész sora. És vajon készen állok-e rá? Maxen a torta egyik felét képes megsütni, miközben Roland a másikat.

Azon gondolkodom, mire is akarok kilyukadni? Talán arra, hogy hiába mondom, hogy Maxen és Roland más, Maxen és Roland egy és ugyan az a személy. És én vállalom mind kettőt, vagyis igyekszem vállalni, de Maxen egyelőre még vállalhatatlan. Egyelőre Maxen a meleg fiú. De lassan integrálom. Felszámolom a hülye, skizofrén gondolkodást, amikor önmagamat osztom fel A-ra és B-re, melegre és heteró-félére...Kinek kell ez akkor, amikor az elmúlt másfél évben töretlenül harcoltam azért, hogy Budapesten élhessek, s végre egy egzisztenciával és megbecsüléssel teli heteró jellegű hivalkodás mentes meleg életet élhessek? Az új lakás kellett ahhoz, hogy én elhagyjam az önmagammal szemben felállított korlátokat, hogy újra írjam a szabályokat.

xoxo Maxen Roland

Ui.: nincs bejegyzés, mert tréhome nem ad netet. 10 munkanapos időhúzás, s még pár napig gyalogolnak majd az idegeimen. Ezúton is üdvözlöm őket a munkahelyemről :P

Vidéki nagyvárosban éltem 22 éves koromig. Aztán gondoltam egyet, s kimondtam, fel fogok költözni. Kimondtam a szüleimnek is. Konzervatív, merev és szigorú gondolkodású emberek, ha a családról van szó. Összetartás, kapcsolat és törődés jellemzi a familiámat, s ezt a láncot nehéz megszakítani, ha költözés merül fel.

Legnagyobb meglepetésemre igent mondtak. Fizették az albérletet. Az egyetem utolsó félévét már a fővárosban töltöttem. lenyűgözött az a hely, ahol annak előtte egyedül sose voltam, amit mindig csak keresztül rohantam, egyik kiállításról a másikra, majd egyik konferenciáról a másikra, megbeszélésről megbeszélésre, de valójában nem tudtam, hol az Astoria, hol van a Deák, vagy épp melyik a piros metró.

Nem ismertem a várost.

Számomra ugyan olyan volt, mint a szülővárosom, csak nagyobb. S ennek megfelelően bosszantott, mert mindig "vidék"-nek neveztek, s sose tudtam elfogadni, hogy én vidéki vagyok, a budapestiek pedig a városiak.

Aztán felköltöztem, s minden megváltozott. Lassan megismertem a város pontjait, s ezzel párhuzamosan merültem bele a meleg világba. Pécsett sose voltam otthon a homoszexuális közegben. Úgy kerültem azt, mintha leprás hajléktalan lenne. Mindig arra gondoltam, mi van akkor, ha olyan helyzet elé kerülök, ami rányomja bélyegét a jövőmre? Mi van, ha kiderül, hogy én vagyok a meleg a családban?

Pest viszont más volt. Kimentem az utcára, s éreztem a szabadságot, amit otthon elnyomott az elsőszülött felelősségének súlya.

Budapest számomra egy ország, minden kerület egy külön kultúra. Imádtam felfedezni, hogy a belvárosban milyen pazar élményeket szerezhetek, rettegtem a Józsefváros piacán, imádom a Szabadság hidat, félek a VIII. kerület déli részén. Annyi minden ért az elmúlt egy évben, amit csak és kizárólag a fővárosnak köszönhetek.

Átértékeltem a vidék kontra főváros nézetemet is. Akaratlanul is elismertem, Budapest világváros, s mindazt megadja, amit a vidéki nagyvárosok sose. Ide nem elég néha felutazni, mert azzal csak a felszínt látjuk. Itt bele kell ugrani a lüktető mindennapokba. Látni kell az átépítés alatt lévő körutat, csodálni kell, ahogy a Bálna kiemelkedik a Duna vizéből, meg kell ismerni a miliőt. Zsidókat, cigányokat, buzikat, budai polgárokat és pesti prolikat; el kell kerülni az aluljáró hajléktalanjait, hogy belerohanja az occó kínaiba.

Budapest nekem többet adott, mint amennyit elvett. Itt nincs 20 éves barátságom, nincsenek egyetemi éveket összekötő emlékek, de van egy esélyem, hogy önálló, egzisztenciát építsek.

Itt végre tényleg érzem azt a felelősséget, amit képviselni akartam, s talán a meleg életvitel segít, hogy visszakanyarodjak a karrierista énemhez, mely szociális és racionális. Meg kell állnom a saját lábamon, hogy előrébb jussak.

Egyre inkább érzem, hogy helyes döntést hoztam. Amikor 2009 februárjában felköltöztem, megkezdődött az egy évig tartó csatám a szüleimmel és nagyszüleimmel, hogy megértsék, nekem mások a céljaim, mint nekik. Én nem nagy családot akarok, zöldövezeti családi házzal, két autóval, családi kirándulásokkal a Mecsekben. Én belvárosban akarok élni, színházba járni, külföldre utazni, szakmai sikereket elérni, nyelveket tanulni, karriert építeni. Ehhez viszont Budapest kell. Pécsett élni egyet jelent azzal, hogy sose hagyom el a várost, sose leszek bátor, sose hozok önálló döntést.

Budapest lehetőséget ad és vesz el. Ha el is lök magától, mindig kiengesztel, s ismét rám ragyog. Budapest lehet cél, vagy egy új kezdet. Budapestben mindig a szépet kell látni, hogy igazán megismerd.

xoxo Maxen

Napok óta ér bennem egy gondolat, hogy miért ne vállaljam fel, miért ne mondjam azt, meleg vagyok?

A szüleim messze élnek. Talán még idén megtudják. Egy éven belül azonban mindenképpen! A barátaim nagy részét hátra hagytam, szétszóródtak az országban és Európában, vagy épp tudják. A munkaadóm is tudja, a közvetlen munkatársaim előtt nyílt tidok, hogy az a srác, aki hetente bejár hozzám pár percre, s beszélget sokukkal, az én szerelmem.

Akkor hát miért ne mondjam azt, hogy itt az arcom, ez vagyok én? Hisz már a bloggerek jelentős része is tudja, ki vagyok. Miért kell nekem Facebookon Maxen ExLex? Miért viselem görcsösen a bújkálást?

Azt hiszem Pupákkal kezdtem meg az igazi meleg életet. Az, ami az első egy évben volt, az egy kóstolgatás, a melegség felfedezése volt. Azt, amit én egy év alatt éltem meg, más évek alatt hozza össze, vagy még azóta se. Én az elmúlt fél évben megízleltem a tartalmas kapcsolat védelmét, azt, hogy milyen szeretni, s szeretve lenni. Már tudom, hogy vannak, akik ugyan úgy meg akarnak a buliban csókolni, de már az se kínos, ha épp savanyú képpel hagynak faképnél, ha közlöm, ne is igyekezzen, mert van barátom.

Szóval akkor mégis mi tart vissza? Az, hogy félek!

Tartok attól, hogyan reagál a távoli környezetem, mi lesz, ha a szüleimhez eljut, előbb, mint szeretném, vagy egyáltalán, eddig még sose gondolkodtam ilyenen, van már elég bátorságom, hogy a következményekkel is számot vessek?

Eddig volt egy vonal, amit én húztam meg az út porában. Azt mondtam, ez a vonal a melegségem vonala. Ha átlépem, meleg vagyok. Ezt már egy ideje, pár hónapja meg is tettem.

Most pedig itt egy újabb vonal. Ez már egy komolyabb vonal. Már nem magammal kell számot vetnem, hanem a világgal, ami körül vesz, s én olyan vagyok, aki szomjazza mások elismerését, dicséretét, kritikáját, véleményét. Most pedig itt van előttem egy vonal, ami arra vár, hogy átlépjem.

Azt hiszem, teszek egy határozatlan lépést előre: ha valaki kérdezi, ki vagyok, majd azt mondom, itt egy Facebook profil, kérdezd meg tőle, majd válaszolok.

xoxo Maxen

ui.: Talán egyszer Maxen kimondja az igazi nevemet is =)

A Glam megnyitása óta vergődik. Be is zárt a napokban. Az eset nem is olyan megrázó, hisz ott az Alteregó. Alig pár 100 méterre.

Az már viszont kifejezetten figyelemfelkeltő, hogy a melegbár helyén, a bútorokat megtartva nyílt meg a Club64, a 64 Vármegye szórakozóhelye.

Ha ez nem kacsa, a Dessewffy utcában összecsapnak majd az indulatok. Nyugati felén meleg bár, keleti végében szélsőjobb, nemzeti szórakozóhely, csak magyar zenével...

Óh, jaj, most mindjárt itt leszel,
Kérdezlek majd és kérdezel
És összecsap két szomju-lélek.

Akkor ez most komoly? És hamarosan melegfelvonulás...

xoxo Maxen

Annyiszor hallottam már ezt a kifejezést, és most velem is megtörtént. Nem is az volt a különös, hogy észrevettem, hanem, ahogy a srác reagált. Ibolya színű ing, egyszer csak megjelenik velem szemben a Sparban és integet. Mosolyog, hogy egyformák vagyunk.

Kiveszem a fülemből a fülhallgatót, s miközben elmegyek a fiatal pár mellett, amelyiknek a férfi tagja nagyot mosolyog, én is teli szájjal mosolygok vissza.

Nincs megrökönyödés vagy durci az ugyan olyan ing miatt. Sokkal inkább van valami titkos szövetség és összetartozás-érzés.

Ez a "szembe jött velem az ingem" eset bennem inkább egy kellemes nyomot hagyott, semmint sajnálkozást, hogy na bumm, egy ember a tömegből ugyan úgy öltözködött fel, ahogy én.

Én vagyok magamnak a stílus, s ezek szerint van stílus-társam ;)

xoxo Maxen

Ma a polcon kutattam és megtaláltam régi terveimet. Leemeltem őket. Ölbe vettem. Megdörzsöltem az üveg felületet. A por alól előtűnt Maxen.

Rájöttem, annyi mindent kell most újra megvalósítanom. Most, hogy az életem kezd egyenesbe érni.

Nem költözöm, mert a pécsi barátom felmondott és fel akar költözni Pestre. Össze fogunk költözni közös albérletbe, valószínűleg még a nyár folyamán, amint sikerül munkát találnia a fővárosban.

Pupákkal remekül megvagyok. Mondhatni, boldogabb vagyok vele, mint annak előtte. Rájöttem arra is, hogy nem szabhatok gátat az álmainak, támogatni és bátorítanom kell. Megfertőzött a lelkesedésével, pozitív hatással van rám. A célom, igazi társsá válni, s nem önző gyereknek maradni.

Meg akarom csinálni a versenyvizsgát és a nyelvvizsgát. El akarom kezdeni az egyetemet - újra. Jogot akarok tanulni. Két-Három év múlva be is adom a papírokat.

Fejleszteni akarom az angolomat és elkezdeni franciául tanulni.

A célom az, hogy 30 éves korom előtt megerősödjek, mind intellektuálisan, mind anyagilag. Egzisztenciát, egy kialakított életstílust akarok elérni, hogy szép lassan belemerüljek a politikába. Erősíteni akarom a kapcsolataimat, hogy helyezkedni tudjak a magyar politikai vagy közéleti porondon.

És ami a legfontosabb, elhatároztam, hogy egy éven belül megteremtem a lehetőséget, hogy a szüleimnek elmondjam, meleg vagyok. De nem lépek tovább. Meleg életem utolsó állomása a szüleim előtti önigazolás. Nem kívánok a nyilvánosság előtt igennel válaszolni a melegségemet, nem fogom pusztán büszkeségből felvállalni.

Értékes, a társadalom számára hasznos életet kívánok megteremteni magam számára. Le akarom tenni kéznyomomat. Azt akarom, hogy ne csak Maxen legyek, a blogger, hanem valaki.

A célom nem lehet kevesebb, mint elérni céljaimat.

xoxo Maxen

Sokan sírtok és sikítotok, hogy nincs jogotok, nincs esélyetek, nincs semmitek, csak mert homoszexuálisok vagytok.

Sokan bele se gondoltok, milyen szerencsések vagytok. Sose győzőm hangsúlyozni, Magyarország egy demokratikus jogállam. A jogegyenlőség érvényesül, a kisebbségek védelme biztosított, de ezek a jogok és védernyők a társadalmi normákkal fejlődnek és haladnak előre.

Afrikában, Malawiban börtönre ítéltek két homoszexuálist, a Pápa folyton a homoszexualitás ellen uszít - ez csak kettő az elmúlt napok híreiből. Mindenki a természet elleni bűnre hivatkozik, miközben észre se veszik, hogy ezek csak az egyének erkölcsi meggyőződését szimbolizálják, a közösség pedig egyénekből áll, vagyis az azonos egyéni érdek közösségi érdekké válik, de nem természeti törvénnyé; a természet nem löki ki a homoszexuális egyedeket, de a fajfenntartásra alkalmatlanná válnak...

Hogy mondhatja bárki is azt, hogy "bűn" megölni egy védett fajt, ha a természet maga is halálra ítéli? Az ember nem mindenek felett való, a közösségi érdek pedig nem feltétlenül jó, de a többség érdeke az akkor is érdek, ha a kisebbség lázong ellene.

Ti, homoszexuálisok mindig csak vágytok a jogokra, de nem tesztek érte semmit. Megjegyzést tesztek és megbotránkoztok, pedig provokatívak vagytok és megbotránkoztatóak.

És Ti, melegek, akik beleolvadtok a többségi társadalomba, Ti is hibásak vagytok, s hibásak azok is, akik nem tűrik meg a homoszexualitást.

Erkölcsileg ítélkezni nagyobb felelősség, mint következmények nélkül elfordulni a tényektől. A természeti törvény sose lesz egyenlő az ember által írt törvényekkel, ahogy az erkölcsi meggyőzősét se lehet ráerőltetni a közösségre, és fordítva. Az egyén és közösség morális meggyőződését fel kell ismerni, meg kell érteni, s ha szükséges, változtatni kell rajta. De ez a változás minden esetben lassú és energiát igénylő döntések sorozatának összessége kell, legyen.

xoxo Maxen

Emlékszem, amikor erről beszélgettem vele. Azt mondta, neki ez a 100km nem távolság, mert a fővárosban képzeli el a jövőjét. Felbátorodtam. Sokat találkoztunk, hetente többet volt nálam, mint otthon. Nem érzékeltem a távolságot.

Emlékszem arra is, amikor sokat mondogattam neki, keressen Pesten munkát. Már szégyellem magam emiatt. Önző voltam, s át akartam lépni az álmait, hogy az enyém valóra váljék.

De akár hogy is gondolkodom a távkapcsolaton, mindig arra jutok, egy harc a másikért. Mégse gondolok arra a 100km-re. Mindig arra gondolok, mennyire szeretem. Milyen jó, amikor azt hallom, hogy vannak álmai, hogy mi mindent adtam neki. Mindig, ha hazamegy, arra gondolok, milyen boldog leszek, ha majd újra itt lesz. És mindig, minden egyes alkalommal, amikor meglátom az állomáson, vagy csak meglepetésszerűen beállít az ajtón, ott áll ő. Most is előttem van az a kép, egy szikár, erős fiatalember áll velem szemben. Egyik kezében az utazótáska, másikban a laptop. Mosolyog rám, örül nekem. Én is mosolygok. Örülök neki.

Az a mosoly nekem ezer szót mond egyszerre. Abban látom a kapcsolatunk múltját és jövőjét. Aztán megölel és érzem a jelenét.

Számomra a távkapcsolat sose jelentett sokat. Egy évvel ezelőtt volt egy suta kezdeményezésem. Egy bukott kapcsolatom. De ez a mostani, ezt nem távkapcsolatnak tekintem. Messze él, de arra gondolok, olyan mintha a város másik végében lakna.

Egyszer azt mondta, szeretne összeköltözni velem. Talán túl sokat remélek és várok. Azt hittem, ez lassan bekövetkezhet. Annyi célja van, és annyi terve. Nekem csak egy van: Ő.

Sose gondoltam volna, hogy érzelmileg ennyire kötődöm majd valakihez. Talán mert egy kivétellel sose voltam ilyen hosszú ideig együtt senkivel. És nem telik úgy el nap, hogy ne félteném magam emiatt, de mindig van egy pillanat, amikor a világ legboldogabb emberének érzem magam, és ez az, amikor feljön hozzám, amikor meglátom. Az, amikor megcsókol. És akkor mindig arra gondolok, de jó lenne minden reggel így elbúcsúzni, minden este így köszönteni egymást.

Ma reggel olvastam nemiswan bejegyzését. Nem hiszek a horoszkópokban, de az a bikás leírás annyira igaz volt rám. Tegnap olvastam kyle egyik bejegyzését is, arról írt benne, hogy a szerelem a melegek között hosszútávon nem működik, mert érzelmileg és szexuálisan is más irányba kacsintanak.

Nemiswan írása teljesen igaz volt rám. Lassan alkalmazkodom, lassan leszek szerelmes, kivárok, megfigyelek és aztán hosszú távra adom magam. Neme csak ez a járható út.

Beleszerettem. Érzem minden porcikámon, hogy ilyet még senki iránt nem tápláltam. Érzem, amit érzek, és ezen 100km se tud változtatni. Érzem, amit érzek, hogy szeretném, ha hozzám kötné a jövője, engem pedig hozzá az én jövőm.

Nekem nem távkapcsolat az, amiben most vagyok. Nekem ez a Kapcsolat.

xoxo Maxen

A Fidesz 2/3-adot szerzett.

Örülök neki!

És hogy miért? Mert még csak 23 éves vagyok, úgy érzem, az ország érdekei megkövetelik, hogy áldozatot hozzak, hogy feláldozzam a fiatalságom melegjogait azért, hogy az országot végre kievezze valami vagy valaki az elmúlt 8 év eszeveszett dilettantizmusából!

Igen! Úgy gondolom, nem történt gazdasági előrelépés, pusztán sodródás a trendekkel és a nagyzolós tettekkel. Most viszont egy konzervatív új kormány kezében van a lehetőség, hogy tegyen valamit. És ennek az az ára, hogy lerombolják a törvény biztosította melegjogi előrelépést? Ha igen, vállalom!

Tartom a véleményemet, hogy a törvény csak az első és gyenge lépése annak a hosszú sétának, ami egy társadalmi elfogadottsággal jár. És én most előrébb tartom azt, hogy a Fidesz a gazdaság érdekei mentén politizáljon, semmint liberális-szocialista regnálással rombolják tovább az országot, taszítsanak messzire a szülőhazámtól, csak azért, hogy pár év múlva külföldön próbáljak szerencsét, és távolról figyeljem, hogyan alakul a magyar melegjog? Akkor inkább itthon járulok hozzá az ország felemeléséhez, s várom, hogy a melegek jogai majd ezután, egy gazdagabb és tanultabb, jóléti és gondtalan társadalom kezébe kerüljenek.

xoxo Maxen