Álmodnak-e a melegek rózsaszín bárányokkal?

szeretem bejegyzései

Ha valaki megkérdezné, mit szeretek a barátomban, akkor leülnék egy asztalhoz, kezembe fognék egy tollat, s csak írnék, írnék és írnék.

Mindent papírra vetnék ,ami csak eszembe jutna. Leírnám azt, hogy mi az, amit szeretek benne, hogy mi az, amit csodálok, ami néha bosszant, de hiányozna belőle. Leírnám, hogy miket kaptam eddig tőle, miket adhattam neki, s mi az, ami még ránk várhat.

Ha valaki megkérdezné, mit szeretek a barátomban, akkor az első dolog, ami eszembe jutna róla, az az a sapkás-mosolygós fiú, aki ott állt 2010. februárjában az albérletem ajtajában, kezében a táskájával, este 10 után. A második kép pedig a 2011-es születésnapja, mikor megleptem egy vacsorával itthon. Az első alkalommal éreztem azt, hogy életemben először szerelmes vagyok, a második alkalommal pedig azt éreztem, hogy kettőnknek még nagyon nagyon sok évet szán a sors.

Hamarosan 20 hónapja vagyunk együtt, ma-holnap két éve. Titokban néha átfut a gondolataimon az, hogy a meleg pároknak mennyi idő jut, hogy két éve együtt...milyen hosszú idő ez, amiben már olyan sok minden történt és még olyan sok minden történhet majd. Ez életem igazi kapcsolata, olyan, amiben igazán mindent megtennék a másikért, kiállnék mellette akár az életemet is kockára téve.

Az én barátom egy nagyszerű ember!

xoxo Maxen

Szombat van. Ragyogó napsütés, kellemes meleg idő. A pénteki bulit kipihentük. Megvolt a reggeli, a reggeli szeretkezés.

A Nemzeti Vágtára megyünk. Igazából nem várok semmit az ilyen prolidzsemboritól. Sok izzadságszagú, hájas külföldi és magyar turista lepi el a Hősök terét, hogy nézzék a lovagló ifjúságot. Egyben vonz a kíváncsiság, másrészt taszít a tömeg.

Odaérünk. Rengetegen vannak. A sátrak és a rusztikus világ viszont megfog. Pupáknak meg is jegyzem, hangulatos, stílusos, de hiányolom a XIX.-XX. századi polgári eleganciát.

Megérkezünk a térre. A hangszóró mellől figyeljük, ahogy felkészülnek a rajtra, ahogy elsuhannak a szemünk előtt a lovak. Egyszer, kétszer, sokadjára. Átértékelem korábbi véleményemet.

Még sose voltam lóversenyen. Lenyűgöz a dinamika és a lovak nemes eleganciája. A tartásuk és az az erő, amit vágta közben sugallnak. Az egész olyan, mint mikor megmozdul egy izomtömeg, kiszakad a helyéről és céltudatosan halad előre. Fantasztikus. Lenyűgöző. Energikus.

Más szemmel nézem a környezetet. A Nemzeti Vágta rusztikussága a szememben új jelzőkkel bír. Ez nem csak egy parasztos népünnep, több annál.

Pár órával később odébb állunk. A Nyugatival szemben lévő török étteremben eszünk kebabot (gyrost). A kedvencem! Hagyma és lila káposzta nélkül, jó csípősen. Imádom!

Jóllakottan, feltöltődve a Duna felé vesszük az irányt. A nap még mindig süt. Az emberek sétálnak, nem törődnek a korábbi napok esőivel. Mi pedig lángost eszünk. Fokhagymás, nagyon finom!

Lesétálunk a Duna partig. A rakpartot elöntötte a víz. Leveszem a papucsomat és belemegyek a vízbe. Jég hideg. Pupák is követ. Az emberek viszont csak állnak az úton, ami lassan alámerül a mélységnek.

Szórakozunk és élvezzük a napsütést, a magas vízállást, a délutánt, egymást.

A parton sétálva délfelé megyünk. Hazafelé. Egy igazán tartalmas nap volt. A lábam, ami a korábbi sétától fájt, a hideg víztől magához tért.

Másnap, vasárnap megismételjük a gyönyörű napot. Járjuk a várost, hogy Pupáknak vegyünk valamit. S közben azt tervezzük, hogy ismét a Dunaparton kötünk ki.

A Westendben belebotlunk egy "régi" ismerősbe. Beszélgetünk, s együtt eszünk. Meglep a srác közvetlensége, gyerekessége, s az, hogy mennyire örülök, hogy én nem hasonlítok rá.

A nap koronája ismét a víz. Már magasabb. Az előző napi séta a térdig érő vízben a rakparton most elmarad. Pupák határozottan tör előre, de nálam táska van, s a víz már eláztatta a rövidnadrágomat, a boxerem is nedves...

Mezitláb, papuccsal a kézben sétálunk a pesti oldalon. Az aszfalt éles kövei kissé szúrják a lábamat, de túl kellemes az idő, hogy teret engedjek ennek az érzésnek. A Duna árasztja magából a hívogató szavakat. Sétára sarkall, s egy közös élmányt ígér.

A Váci utca felé kanyarodunk. A nap már lassan lement, mikor mi fagylaltot veszünk, s megjegyezzük, hogy mennyire utáljuk azt a férfit, aki az egyik étteremhez invítálja be a vendégeket. Tenyérbemászó pióca.

Este van. Már nem is nézünk filmet, csak az ágyba fekszünk. Összebújunk, s elalszunk.

xoxo Maxen

Csak fekszel az ágyadban, és rá gondolsz. magadhoz szorítod a kispárnát, s közben azt gondolod, hogy az ő erős testéhez bújsz oda. Aztán lassan elalszol. Álmodban vele vagy, olyat tesztek, amit nem szabad: kézen fogva sétáltok az utcán az emberek között, akik nem is törődnek veletek.

Ragyog a nap, kacér meleg idő van és minden ember egy szürke massza, csak ti vagytok színesek. Aztán lassan besötétedik minden, s tisztul a látásod. Reggel megcsap a hideg napfelkelte magánya. A kispárna körvonala kirajzolódik,. Csalódottan tolod el magadtól. Egy kispárna sose helyettesítheti Őt.

Felkelsz, s fogat mosol. Néha néha oldalra pillantasz. Ott van a fogkeféje, amit már hónap óta nálad hagy. Tudod, hogy az Övé, s egyszer-kétszer megállsz a fogmosással, hogy csak rá koncentrálj, hogy miközben a fogkefét nézed, tudd, hogy ő ott van neked...csak most messze van, most egy másik városban gondol rád.

A reggeli magányos, egyedül eszel. Vele ez is más lenne, izgalmas, beszélgetéssel megfűszerezve. Csinálnál neki teát, jól megcukrozva, ahogy szereti.

Bezárod magad mögött az ajtót, ahogy ő tenné, ha ott lenne. Egyedül, magányodba burkolózva indulsz el az utcán a munkába. Nem fogja senki a kezedet, itt most te vagy a szürke massza. magányos, sebezhető lény vagy az erős tömeg sodrában.

Telik a nap, s egyszer kétszer eszedbe jut. Olyankor mindig elmosolyodsz, még akkor is, ha unalmas, egyhangú munkát csinálsz, vagy ha számok egész hadával veszed fel a harcot és vesztésre állsz. mindig erőt ad a gondolat, hogy ott van neked, csak másik városban, lehet, hogy még fel se kelt, kihasználja az ágy melegének minden percét. Talán még álmodik és meg-megszorítja a kispárnáját.

Eltelik a nap, vége a munkának. Mindenki megy haza. Egy kósza gondolat rohanvást átbotorkál a fejedben, mi van, ha meg akar lepni, s már nálad van?

Megszaporázod a lépteidet. Most nem törődsz a tömeggel. Most bátor oroszlán vagy, még ha kisegérnek is látszol.

belépsz a szobába és nem vár senki. A hűvös falak csókot lehelnek a homlokodra. Más köszöntőre számítottál. Szomorú vagy, de tudod, hogy nemsokára találkoztok. Ez megvigasztal, erőt ad és újra egy kis mosoly cirógatja meg a szád szélét.

Este még egyszer beszéltek. Nagyon szeret, hallod a hangján, hogy hiányol. Erős férfi, mégis suttogva elmondja, hogy szeret és hiányzol neki, csak neked, hogy csak te legyél az, aki hallja, hogy ez a suttogás csak a tied lehessen.

Lefekszel. Ma este ismét a kispárna ölel át. Hideg és gyenge az érintése. Csak egy ember szorít magához igazi érzelmekkel, csak Ő.

Mielőtt elalszol, még egyszer rá gondolsz. Érzed, ahogy egy könnycsepp lassú, komótos léptekkel halad lefelé a pilláidon. Minden lépését kiélvezi, ahogy halad egyre lejjebb. Aztán végig csókolja arcodat, mígnem eggyé válik a kispárnával.

Újra álmodsz. És álmodban mosolyogsz.

xoxo Maxen

Ma nagyon büszke lettem Pupákra; nagyot nőtt a szememben, igazán nagyot. Ma megerősödött bennem az, hogy szeretnék mielőbb összeköltözni vele, s ezért ma sokat tett :)

xoxo Maxen

Te vagy mellettem a zene, a múzsa, az alkotás, a csók és a tánc. Meg tudlak mosolyogni, nevetni veled. Meg tudlak siratni, harcolni veled. Meg tudlak ölelni, álmodni veled.

Meg tudok szállni nálad éjszakára, hogy magadhoz szoríts. Mikor felébredsz, hívsz, és mellettem vagy. Felém fordulsz és énekled az érzéseket. Süket vagyok, de mégis hallak. A szemedbe nézek, mely olyan kék, mint a nevem. Csillog az éjszaka, lágyan suttogják a fények a napok számát. És csak hívsz, hívsz, hogy elmondd a szavakat. Szemeid ragyognak, ahogy a város fénybe öltözött muzsikusai.

Magához láncol ez az érzés, megszorít a napért kiáltó árny, ajkadhoz szorítanak fürtjeid.

Gyöngyözik rajtam a mélyből törő erő. Fáj a hangom. Kín minden lépés. Mégis suttogom szavaid, táncolom veled a táncot.

Te vagy, aki hív, az ember, aki bűnös és ártatlan, aki merész és gyáva, aki szeretőm az ágyban, aki szerelmem az erkélyen, aki hárfába bújtatott muzsika.

Te vagy a zár, hogy általad legyek szabad, s én vagyok a kulcs, hogy általam legyél szabad.

xoxo Maxen

Éjfél van, ütött az óra, még egy utolsó csókkal próbálom palástolni homoszexualitásomat. A lánnyal viszont soha többé nem találkozom.

Ott ragadt 2008-ban.

Elolvasom »

nem szeretem, ha valaki első találkozón meg akar csókolni, ha rám mászik és letámad.

ha valaki szeretne megcsókolni, akkor ne rohanjon le, sőt, az se jó, ha megkérdezi, hogy megcsókolhat-e.

ha valaki szeretne egy csókot, azt akarja...igazán! álljon elém, nézzen mélyen a szemembe, s kérjen: csókolj meg!

ha valaki így kérne csókot, akkor én adnám, de a kezdeményezés az övé lenne... eddig még soha senki nem kért tőlem csókot.

xoxo Maxen

2008. október

Este van. Mirandával beszélek telefonon. Miranda elmondja, sajnálja, ami történt, ne akarjak szakítani vele. Szakítok. Miranda sír, de nem hat meg. Erre a lépésre felkészültem. Kivédem, megelőzöm.

Miranda: Azt hittem, Maxennel minden jó lehet, hogy majd ő lesz a férjem. Tévedtem.

2008. november

Este van. Találkozom Piere-rel. Piere kellemes, erős. Megrémít. Megrémítem. Pierrel hamar vége. Sírok, mert fáj.

Piere: Maxen sose volt igazán egyenes velem, többet akart, mint én, többet várt, tovább állt. Megrémített.

Elolvasom »

A csók számomra intim. Megcsókolni valakit annyit jelent, adni neki valamit magamból.

Sose csókoltam még úgy különlegesen, igazán. Csókoltam már szerelemből, de az nem ugyan az. Mindig engem csókoltak meg előbb, senki se várta meg, hogy én adjam az első csókot, pedig erre vágyom.

Arra, hogy én tegyem meg az első lépést, hogy az hordozza azt, amit számomra jelent egy csók.

Elolvasom »

...átölelnek egy mosollyal,
...a felhők játszanak, és én a fűben feküdve nézhetem,
...a szél illata erősen belém kap, vagy gyengén megérint,
...a gondolatoknak ereje van,
...a vitorlások megtörik a hullámokat,

...viharos az idő,

Elolvasom »